Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - G. Komoróczy Emőke: Ki emlékszik még Felleg György költészetére?

a hajón egyetlen WC volt és papírhiány - s a szomszédok „rájártak” a hátizsákra, „megdézsmálták” s „elfogyasztották” a kézirat-lapokat; mire költó'nk feleszmélt, már csak nyolc verse lapult az iszákja fenekén. így hát mindenéből kifosztva érkezett meg az ígéret Földjére. „Ma, ha visszagondolok erre, nagyon mulatságosnak tartom az egészet — írja utólag7 —, de hogy akkor mit éreztem, arról jobb nem beszélni...”

A háború kitörésének napján (1939. szeptember 1.) Az utolsó szó jogán című versében emel szót, lázad és lázit a világot elborító sötétség, vérontás ellen: „Ember! Ember! Hol van az ész / mely rovátkát vésetett veled / a sziklafalba / és botló hieroglifákkal töltötte meg / a pergameneket?” Ekkor még úgy hiszi: a háborút forradalomba kellene/lehetne átfordítani, mint az oroszok tették 1917-ben. Baloldali szociáldemokrata beállítódású lévén, érthetően az oroszokkal rokonszenvez, hiszen akkor még csak kevesek számára volt nyilvánvaló, hogy a bolsevizmus és a nácizmus egyaránt veszélyezteti az emberi létezés alapjait. Egészen az 1953-as orvosperig kitartott az „orosz vonal” mellett (amit teljes mértékben indokolt antifasiszta szemlélete). Véglegesen csupán a XX. kongresszus (Hruscsov fellépése, 1956) leplezte le előtte a sztálinizmus lényegét.

1940-ben érkezett tehát Felleg György és felesége Palesztinába. Az illegális bevándorlók kényszerbefogadására eszkábált atliti internálótáborban töltöttek egy esztendőt, ahol a világ minden tájáról odasereglett néhány ezer „törvényszegő” ideiglenes otthonra talált. A mandátumi helytartó hivatalnoki kara és rendőrsége gondoskodott róluk — persze csak a börtönök ismert színvonalán (prices, kozmás rizs, feketekávénak becézett lötty).8 A táborban a legkülönbözőbb indíttatású emberek a tragédiává duzzasztott életek millió variánsát adták elő — az író számára mindez persze érdekes szellemi tapasztalatot és élményforrást jelent. Itt keletkezett Horogkeresz című verse is - hisz mindnyájunk sorsát az pecsételte meg!: ,Átokban fogant e jel! / Gyűlöletet azért lehel / s két ezredéven át / azért / kért egyre vért! /Se vér hizlalta a keresztet.”

Az természetesen fel sem merült költőnkben, hogy verseiből próbáljon megélni. Különféle alkalmi munkákkal, illetve fényképezéssel kereste kenyerét. 1941 őszétől a kirjat-motzkini angol királyi utászezred tábori raktáraiban dolgozott hordárként, rakodómunkásként: „az akkori új olék még nem voltak fmy- nyásak és válogatósak, mint a maiak, hanem áldották sorsukat, ha egyáltalán találtak valamilyen kenyeret nyújtó alkalmazást” - emlékezik később.9 Fotóriporterként (is) rengeteg élményre, tapasztalatra tesz szert sorstársai körében, elvegyülve az egyiptomi, marokkói, lengyel, magyar stb. „olék” társaságában (később humoreszkek, mininovellák sorában örökíti meg emlékeit).10

Az új élet feltételeinek megteremtése egyáltalán nem volt könnyű a bevándoroltak számára. ,A beilleszkedés kezdeti nehézségei, előbb a munkanélküliség, majd a tőlünk nagyon távol álló foglalkozási ágakban történő elhelyezkedés, lakásgond és első gyermekünk megszületése [Judit Ágnes, 1942, kinek jövetelét gyönyörű versben énekli meg (Latolgatás erre meg arra)] kötötték le minden energiánkat, erőkészletünket; és még ki se hevertük az új olé státusszal járó megrázkódtatásokat, jött a ’vészkorszak’ s a szülőföldön rekedt

520