Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Czakó Gábor: A megszámolhatatlan
CZAKÓ GÁBOR A megszámolhatatlan A gondolkodás történetének két óriási és végejárhatatlan tükör-kérdése van, az egyik az Isten, a másik az ember. Az ember meghatározásainak futólagos áttekintése is naphosszat tartana. Szophoklész azt írta, hogy: „Sok van, ami csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Mások, például Vörösmarty, úgy vélték, hogy sárkány- fog-vetemény. Bergyajev szerint „a kereszténység egyrészt mintha megalázta volna az embert, bűnös és bukott lénynek nyilvánította, másrészt Isten képmásának és hasonlóságának ismeri el, hiszi, hogy maga Isten lett emberré, s ezzel az egekig magasztalja.” Ember volt Noé és Néró, Szűz Mária és Sztálin, dr. Mengele és dr. Edit Stein. Sokan egyszerű biológiai fejleménynek tartják, bárhanem a törzsfejlődés koronájának. Cinike az emberiség értelmének érzi magát - ezt hírleli úton-útfélen, erogén zónáinak mutogatása által. De az is meglehet, hogy idejétmúlt dolog veszó'dni vele, hiszen amint mondái szokás, a XVIII. század végzett a vallással, a XIX. az Istennel, a XX. az emberrel. S valóban, az 1955-ös kiadású, oroszból fordított Filozófiai lexikon ember címszót egyáltalán nem is ismer, személyt se, egyént se. Az egyén szerepe a történelemben cím alatt többek között ez olvasható: ,A marxizmus klasszikusai a munkásosztályt és általában a dolgozó tömegeket a társadalmi fejlődés objektív, vagyis az emberek tudatán kívül és attól függetlenül létező törvényszerűségek világos ismeretével vértezték föl.” Vagyis a társadalmi fejlődés a szocialista fölfogás szerint nélkülünk is lezajlik. Hogy az egyes ember ezenközben mire juthat, arról a kor élenjáró szakműve így mutat irányt: ,kiváló emberek valóban kimagasló személyiségek lehetnek, ha eszméik és kívánságaik valóban helyesen fejezik ki a társadalom gazdasági fejlődésének követelményeit, az élenjáró osztály szükségleteit.” Tehát a kimagasló gondolat lényegében ismét nem benső gazdagsága miatt értékes, hanem azért, mert ügyesen lekoppint egy külső folyamatot: a gazdaság esze járását követi. No, ezért fájdalmas némelyeknek, hogy Gazdaságkorként nevén nevezzük korszakunkat. Hogy az idézetek nem holmi baloldali elhajlás vadhajtásai, azt maga Marx, a fölvértező igazolja: „Az emberi lényeg nem valami, az egyes emberben lakozó elvontság. Az emberi lényeg a maga valóságában a társadalmi viszonyok összessége.” A társadalmi viszonyok pedig, mint tudjuk, a gazdaságiak 53
