Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Jevgenyij Popov: A kék fuvola
csigás haját, és feszesre töltötte Mása szépséges szoknyáját. Friss szél fújt a Néva felöl. És Mitya fátyolos szemmel nézett a messzeségbe, ahol Nagy Péter kígyós lovasszobra vágta az ablakot Európára, ahol eldörögte a pontos időt a Péter-Pál eró'd ágyúja, és arany fénnyel ragyogott a nagy történelmi megrázkódtatások tanújának, az Izsák Székesegyháznak a kupolája, és büszkén úsztak a légben a sirályok. Ott álltak a hídon. És Mitya hirtelen durván megölelte Mását. Mása fóljajdult. MITYA: Most mit csináljunk, Mása? Öljük magunkat a vízbe? Hiszen szeretsz? Mása hallgatott. MITYA: Ha szeretsz, akkor ugorjunk! Miért? Mire föl? Mivégre ez az élet? Gyere, beugrunk?- Gyerünk! - suttogta a félelemtől dermedten Mása, aki látta, hogy hiába kiáltana segítségért, mert egy lélek sincs a közelben, ápolóról már nem is beszélve. Meg aztán minek kiáltani? Lehet, hogy tényleg jobb így meghalni? Ilyen nyugodtan, ilyen gyorsan, ilyen szépen... De Mitya önkívületében hirtelen megölelte, mert átsuhant előtte az égen a professzor rókaképe, padlógázzal megcsókolta, aztán egy hirtelen mozdulattal megfordította... és aztán Mása csak Mitya lihegését hal- lotta; miközben keményen markolta a híd vaskorlátját. És hirtelen elsötétült előtte a világ, aztán felfénylett, és zöld fény iz- zott fel szeme előtt Mitya mozdulatainak ütemére, aztán édessé, kéjessé vált a fény; mintha járt volna valaki a vízen, és mintha az támasztotta volna a fényt, és attól erősödött volna, aki a vízen járt, aztán pedig - a fény atomrobbanása. Szemvakító fény robbant, és elnyelt körben minden élőt. Fájdalmasan és gyönyörrel robant. Gyönyörrel robbanó-ó-ó...- Ó-ó-ó - mondta Mása.- Mi? - lihegte Mityka.- Ó-ó-ó - mondta Mása.- Mi? - lihegte Mityka. Mása körülnézett; körülnézett, és csak kapkodott, kapkodott levegő után.- Mi? Mi? - kérdezte újra és újra Mityka.- Ó-ó-ó, drágám, szeretlek - mondta végül Mása. És kedves barátom, ebben az emelkedett hangnemben be is fejezte igaz meséjét Viktor Parfentyevics. Aminek utána az arcához kapott, vodkát kért még, és már végképp valami agyalágyult zagyvaságot kezdett összehordani. Hogy aszondja, éppenséggel ő ez a Mityka. Amikor pedig figyelmeztettem, hogy ez a Mityka elment a BAM-ra, azt üvöltötte, hogy ő is a BAM-ra megy, hogy most mindenki odamegy, akiben van lelkiismeret, nem úgy, mint én, aki nem ad neki több vodkát. Es csak ekkor kaptam észbe, hogy szép stikában megitta az egészet, amíg elvarázsolt titokzatos történetével. Rettenetesen fölháborodtam, becstelenséggel vádoltam, és azt mondtam, hogy jobb helyen beverik az ilyenek pofáját. Ekkor, tetovált kaijával védve a fejét, sírva fakadt és nagyjából a következőket mondta a karja mögül:- Isten áldja, az üveg vodkát, üveggel sok van a világon. Legalábbis 48
