Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Bodor Béla: opus magnum, avagy a legkövérebb láncszem

hetőleg konstrukciós szempontok alapján egy egységbe kerültek. A Második könyv, az Egy Esterházy család vallomásai, kilenc fejezetbe foglalt 201 — szintén többnyire „bekezdésnyi” terjedelmű, de összefüggő történetet alkotó - szövegegységből építkezik. (Az első rész bekezdései között csak ritkán fedezhetünk fel összefüggést, az is inkább ellenpontozó, az előző egységet ellentétébe fordító természetű.) Ezek olvadnak tehát a címben jelzett „mennyei összhangba”.

Már maga a cím eligazítást ad arra nézve, hogy hogyan kell tekintenünk a mű mint megírtság módszertanára: a cím a magyar művelődéstörténetből való, idézet tehát, egy 1701-ben készült, 1711-ben, Bécsben megjelent magyar egyházzenei gyűjtemény címe4, mely a zenei lexikon szerint „az első és sokáig egyetlen kísérlet magyar zenei anyagnak nyugati köntösben s nyugati készséggel való megszólaltatására”. Ez a művelődéstörténeti utalás azonban egyúttal családi kapcsolatra is mutat, hiszen a gyűjtemény összeállítója a „kismartoni” Esterházy Pál herceg, Magyarország nádora, egyébiránt műkedvelő költő és zeneszerző. Harmadrészt pedig a cím természetesen önironikus, hiszen elég nehéz lenne mennyei harmóniát látni olyan állításokat tartalmazó szövegben, hogy Édesapám volt a püspök,” édesapámat kizárólag a zene érdekelte”, édesapám birkalegeltetés közben is rajzolt”, Jhémely országban az édesapámok pamutgombolyagra hajaznak”5.

Ugyanakkor a regényt első szinten mint cím-elődjével dialógust folytató szöveget is szemlélhetjük. Elvégre ha azt mondom: Esterházy P: Harmonia cclestis, ez nagyon erős meghatározás. Ha ezek után azt kell mondanom, hogy ez a címleírás két műhöz tartozik a könyvtári katalógusokban, ezt a fejleményt nézetem szerint nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A kottagyűjtemény modernizált írásmódú változata (C-kulcsok helyett G-kulcsok, stb.) 1989-ben végre ismét megjelent6. Előszavában (Sas Ágnes munkája) olvasom: Jíibogozhatat- lannak tűnik egyelőre és a dolog természetéből adódóan talán az is marad -, hogy pontosan milyen arányban ítélhetjük Esterházyt mai szóhasználatunk értelmében is szerzőnek. (...) A Harmonia célestist, szűkebb és tágabb (magyar, ill. délnémet-osztrák-cseh-lengyel) környezetébe helyezve, mintegy kollektív teljesítményként értékeljük." Nem sokat kell változtatnunk a kották előszavának megállapításain, hogy a regényre is alkalmazhatók legyenek. Ami például a szerzőségre, eredetiségre vonatkozó megállapítást illeti, 2000 augusztusában a szigligeti JAK-tábor kerekasztal beszélgetésén a regényt dicsérve Kulcsár Szabó Ernő Esterházyt mint nem a feltétlen eredetiségre törekvő szövegválogatót méltatta. De hogy tovább menjek: ennek az 1701-11- es Harmonia cclestisnek is két kézirat-fele volt. Sajnos mindkettő elveszett, de a kutatók ismerik a tartalmukat. Eszerint az első gyűjtemény magánájta- tosságra készült darabokat tartalmazott, míg a második verzió már kiadásra készült, és teljes egészében idegen kéztől származott. Ami persze nem sokat jelent, éppúgy, mint az első változatban a saját kézírás. Végül egy kis ajándékot még elfogadhatunk a hercegtől, Pavlo Estorastól, ahogy a nevét írta. Négy sort a 47. darab szövegéből. Tartalmát illetően legyen elég annyi, hogy a nyelvről hangzanak el benne meleg szavak, és ezek igencsak egybecsengnek a regény egészének megalkotóttságával:

457