Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Határ Győző: Umbrae Sumus

nadrágok pézsmaillata, szoknyák-vénuszdombok rengése-rángása után kur- kászó, diszkóról-diszkóra járó, örökké drogot/szeszt kajtató elme csupalárma tudattartalma - ha ilyen az, akinek úti beszámolója az ölünkbe hull

emez — maradhatott volna otthon s akár el se ment légyen; amaz — eltölt vándorvágyával s önfeledten követjük. Amaz - meglopja életidőnket, hiszen csak locsog; emez - nemcsak azzal ajándékoz meg, amit lát-hall-összeszed, hanem tékoz kedvében azzal is, amivel látta-hallotta-összecsáklyázta: úti poggyászával - tudattartalmával is. Amaz - herezacskóját beszélteti és szfink- terét produkálja, mint a francia kabaréban a petomane; emez — érzéklésünkkel beemel az összképbe, végigtekintünk visztáin tájnak-történelemnek, fajnak- hiedelemvilágnak; s ezenközben a kép sarkában bordély és perzsavásár - a jelenségek fizikai viszonyszáma szerint - való méretére zsugorodik.

Utópiák alkonya

A múltból való szervült kibutulásunk logikus és katasztrofális ellenpárja: bele- habarodásunk egy elképzelt jövőképbe

elképzelésünket a jövőről alaptalanul „biztosra vesszük” - és belehabarodunk

jövőbe néző látóhályogunk ez; szemünket erőltetve - mintegy ,hályogon” keresztül - látni véljük a jövőt; vagy inkább futurológiái képalkotásunk melléfogásait; ráadásul „programadásunkat” is erőszakoljuk - minek sírunkra állított sztélénkén, emlékezetünk viseli szégyenbélyegét.

Jó két évszázada dühöng az utópiák divatja. Kötelezőleg elfogadtatni az utókorral miért is jutott volna eszükbe - megálmodóik ezt természetesnek vették. Egyre-másra tervelték-álmodták eszményi államaikat. E tervek, ha Üdvözítőink (vagy megszállottjaik az utódlásban) a megragadottság állapotában nekiláttak valóraváltásuknak, rövidebb-hosszabb idő után rendre összeomlottak. A diadalíves látszatkulisszák mögött mennél tovább tartott a lassított, belső összeomlás, annál beláthatatlanabb volt a romtenger, amely maga alá temette a foglyul ejtett nemzedéket

utópistáink minderről nem tehettek; ők, a látóhályogon keresztül csak ezt látták, ennyit láttak. Ámde félrefogásuk lényege nem az volt, amit láttak; hanem az, amit egyáltalán nem láttak - lévén hogy képzeletviláguk odáig nem teijedt (ne ítéljük meg keményen őket, hogy meg ne ítéltessünk: mi se volnánk különbek)

Ha sorolni kezdjük, alig győzzük lajstromba foglalni. Vennők egyenként, milyen kombinatorika szerint, miféle történelmi erők, hogyan gabalyodtak egymásba e globális szörnyjelenségek létrehozására, melyek immár végezetre, mint a nyakunkba szakadt, igazándi, tehát jelenbe-forduló jövő köszöntöttek ránk - bár utópistáink rangjukon alulinak érezték volna, hogy ilyen lappáliák- kal foglalkozzanak (mert ha kijárta volna, felháborodva fordultak volna el tulajdon eszüktől).

Hadd említsük elsőül (bár nem először) a farmernadrág forradalmát kombinálva a hajdanvaló félmúlt fiataljainak egyoldalú színvakságával: látásuk a kék színre szorítkozott, mely szemük szín-szerelme volt. A kék cejgnadrág uniszex-forradalma elundorodott a politikától, a közélők szólamainak hadat üzent és minden, ideális államot tervelő utópiából kimutatkozott.

446