Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Horváth Kornélia: Versnyelv és műfajváltás József Attila Rejtelmek című versében
szerelmi rábeszélő vers hangvételét és lexikai-stilisztikai eljárásait nem követi, e műfaji protoformák végleges transzformációjára figyelmeztet. A lírai könyörgés, „ima” létrejöttével a szöveg végül túllép a megidézett műfajokon, vagyis felülíija azokat. A Rejtelmek költői szövegének „keletkező” természete, folyamatszerűsége tehát a vers műfaji kódoltságában is sokrétűen megmutatkozik43. A költemény beszédmódja egyfelől a szóbeliségből az írásbeliséghez vivő utat járja végig: a megidézett-imitált szóbeli előadásmód transzformáción megy keresztül a szövegben (JÉn is írom énekem” - kiem. H. K.), s eljut az írott szöveg megalkotásáig. Ezáltal nemcsak a mű, de a műfaj átváltozása is megtörténik: a recitáló költemény „könyv által és az olvasó számára történő megnyilatkozáson alapuló műfajjá”44 válik. Másfelől a költemény szorosabban vett, a regösénektől a lírai könyörgésig tartó intonációs útja ez utóbbi beszédműfaj keletkezés- történetét is újrajátssza: ismeretes az a vélemény, mely szerint a líra hangzásában, ritmusában a megigézés szertartására, a varázsénekre, ráolvasásra megy vissza, míg képszerűsége a rejtvényben gyökeredzik, melynek „lényege: leíró tartalmazás - a tárgy nem leírva van, hanem körülírva, mintegy szavakkal körülfonva.”45 A potenciális műfaji transzformációt azonban már maga a regösének magában hordozza, amikor éppen az összeregölő részben a keletkezés, a „most- létrejövés” mozzanatát hangsúlyozza. Az összeregölés rendszerint egy mitikus képpel indul, pl.: ,Amott keletkezik egy kis kerek pázsit, / Abban legelészik csodafiú-szarvas stb.”, „Amott keletkezik egy sebes folóvíz / azt körülfogja szép zöld pázsit.” (kiem. - H. K.)46 Mindez a vers középső szakaszának természeti elemeit mint a „keletkezés”, mint a műfaj- és témaváltás indexeit is motiválja, másfelől pedig reflektálja a versszövegben a kiinduló műfaj generatív szerepét. Az egyedi közleményt létrehozó műfaji átalakítás azonban nem mehetne végbe a beszélő szubjektum átváltozása nélkül47, vagyis a műfajváltásban a versszöveg perszonális természete mutatkozik meg. A beszélő intonációváltásával ugyanakkor létrejön a szöveg belső dialogicitása, amely a verszáró felszólításon keresztül a befogadót is aktív válaszoló pozíció elfoglalására készteti. (Ez a felszólítás a regölés befejező mozzanatát, a szertartásért kapott jutalmat, adományt idézi, ám egyszersmind felül is írja a megőrzött tematikus mozzanatot: a vers végén a kérés már nem tárgyi juttatásra, hanem cselekedetre vonatkozik). A vers mint megnyilatkozás heterogán modalitása, s ezzel összefüggésben a te névmás, a megérted és a tedd), igealak visszatérő hang- zásbeli megfeleltetése tehát az olvasót is belépteti a szövegben zajló megértéstörténetbe oly módon, hogy az első versszak szerelmi megnyilatkozásformájának te-címzettjét a szöveg végére az írás megsegítését lehetővé tevő fe-vel váltja föl, vagyis az értelmező-megértő befogadás függvényévé teszi a versírás sikerét („Tedd könnyűvé énnekem”). József Attila szavaival: ,A költeményt, a valóságosat, melyet a nyomtatott betűjel, a szavakká formált hangok anyagi zörejrendszere egyszerre idéz fel a szívben és az elmében, a tudattalanban meg a tudatban, költő és olvasó együtt alkotják. A költő írás közben olvasó is, s a költemény tudatformáját, az ízlést, az esztétikai szabályt a költő az olvasóból vonja el. Ha a mű formájáról, magáról a műről szólunk, nem is beszélünk egyébről, mint arról, hogy a költő, mielőtt tollat vett volna a kezébe, milyennek fogta föl az olvasót.”48 362
