Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Horváth Kornélia: Versnyelv és műfajváltás József Attila Rejtelmek című versében

én grammatikai jelöltsége, s helyét a te nyelvi alakzatai veszik át {elpirulsz”, ,/negérted”, ,feérted”). A teérted szóalakot ugyanakkor a versritmus mellett a hangformai megfelelés is kiemeli a szöveg folytonosságából, mivel rímként a megértedre felel, amely a maga részéről szintén megjelölődik ritmikailag: időmérték tekintetében ismét nyomatéktalan, ütemhangsúly szempontjából azonban újfent nyomatékos szótaggal kezdődik (,jnegérted” - kiem. H. K.). A kétoldalú ritmustöréssel megjelölt hangformai megfelelés tehát az ,pn”-nek a ,ie”-ben való eltűnését a megértés témájával köti össze.

A 3. versszak én és te kapcsolatában újra változást hoz, s ez a változás a vershangzásban ismét megjelölést nyer. A szakaszkezdő JEn is írom énekem" (kiem. H. K.) sor hangzását az én szóalak ismétlődése szervezi meg. Ajelölő elszakítása a jelölttől, mely a hangforma rekurzivitása révén megy végbe, nemcsak megszünteti a referenciát, hanem újra is képzi azt21: az én az ének kel való hangzásbeli megfelelése révén új, költői referenciára, új identitásra tesz szert. A hangformai ismétlődés ugyanakkor nemcsak erre a sorra, de az egész versszakra is kiterjed: az énekem rímpozícióban is áll, s felelő tiszta ríme, az énnekem, újból megismétli az én szóalakot22. Én és ének mint ’vers’itt létrejövő szemantikai kapcsolatát, ezen felül az az etimológiai rokonság is megtámogatja, amely az énekem szóforma toldaléka, az egyes szám első személyű birtokos személyjel (-em) és az én, illetve az énnekem alakokban ismételt én szó között fennáll. Ismeretes, hogy én szavunk eredetileg /n-mel kezdődött, s a szóeleji magánhangzó, egyfajta nyomatékosító szócskaként csak később társult hozzá, „amely a névmással ’íme én’ jelentésű kapcsolatot alkothatott.”23 Az én szó tehát hangformájának, valamint belső formájának rendszeres ismétlődése révén, továbbá az igeragokban megmutatkozó grammatikai funkció kifejeződéseként {írom, szeretlek) sokszoros megjelenésével szervezi az utolsó szakasz szövegét.

Míg az első szakaszban az én elrejtése, a másodikban pedig a ,/e”-ben való teljes megszűnése zajlik le, a harmadik szakasz az én újraképződésének szövegtere lesz, ahol az én önmeghatározása a versalkotás folyamatában reflektálódik. Valójában nem is az én újralétesüléséről, hanem elsődleges megkép- ződéséróí van itt szó, amit az eddigi függő helyzetű névmási előfordulások {engemet, teérted) alanyesetű és kiemelt pozíciójú, az említett hang- és belső formai paralelizmusokkal megerősített megjelenése reprezentál a szövegben. Ezt onnan is beláthatjuk, hogy az én ettől eltérő formái a versben mindig passzívak, szemben a te megjelenéseivel: az én egyedül itt mutatkozik meg aktív cselekvőként, vagyis az egyetlen lehetséges cselekvése a versírásban mint alkotó aktusban valósulhat csak meg.

Mindezt a versritmust egyetlen harmadik szakaszbeli „törése” is megerősíti. Az egész szövegben változatlanul érvényesülő ütemhangsúlyos ritmus egyedül itt, a versszak második sorában tér el a maga által felállított 41 3-as mértéktől. A Ha már szeretlek téged sor 5 I 2-es tagolódása a szeretlek szóalakot emeli ki. A szó szer- töve, mint ismeretes, számos jelentésben volt használatos a magyar nyelv történetében, ám - meglepő módon - e jelentések nagy része a versszöveg más helyein és különböző nyelvi szintjein megerősítést nyer. Ez a versben aktivizálódó történeti szemantikum24 - az időrendtől eltekintve — négy jelentésmező köré vonható. 1. A ’módot talál valamire, szerez’, ’feltétel, kikötés’, ’szerződés’jelentések a vers utolsó versszakában, s főként annak fel357