Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Vilcsek Béla: Az utazó búcsúja
mozgósítani - ott még a klasszikus forma zárójelbe tétele, törlésjel alá helyezése38 mellett - magának a költészetnek, a ,jelben-létezésnek” a megteremt- hetősége érdekében. A zárójelvers-ciklus darabjai látszólag csak a tizennégy sor megtartásával és a sor eleji számozással utalnak a petrarcai szonettre, illetve annak oktáv-szextett elrendezésére. Eltűnik bennük a megszokott strófatagolás, rímképlet, a központozás; a sorok gyakran kettémetszett szavakkal „végződnek”. Ezzel szemben ott a végtelen ritmus, az ismétlődések hullámzása, de a lehető legkötöttebb módon. A Weöres Sándor tiszteletére készített 32. számú zárójelversben például a magyar költészet leggyakoribb hetero- sztikhikus, különböző hosszúságú sorváltakoztatása, a nyolcas/hetes valósul meg. A nyolcas ütempárokhoz ráadásul ambróziánus jambusi, a négyes/hár- mas hetesekhez trochaikus anakreóni metrum kapcsolódik. Az ellentétes lejtésirányú és szótagszámú egységek ugyanakkor három-három-négy-négy soronként váltakoznak, s ezáltal egy feje tetejére állított klasszikus szonett imitációját adják. A belső rímek csak tovább fokozzák az amúgy is lendületes ritmust. Végül a kettős szonettforma és verselés, a szimultán elvű szabad vers39 formai keretein belül, a ritmusegységek repetitív ismétlődése közepette egyszercsak kilökődik, kilökődhet a vizuálisan, félkövér betűkkel és ritmikai- lag is kiemelt fájdalmas kettős paradoxon: Zárójelvers op. 32. (Weöres Sándor-variáció) H a mozdulatlan nem mozog a nyughatatlan megpihen a mozdulat lan moccanás a nyughatatlan nem pihen a mozdulatlan mozdul ás a nyughatatlan döccenés a mozdulatlan látomás a nyughat 4 atlan töppedés: az van mindig ami van nincsen soha ami nin cs nincsen soha ami van az van mindig ami nincs nincs meg soha soha-nincs meg van mindig ami-van: a nyughatatlan látó más a félelmetes döccenés a folyton-újul ami-nincs a nyugh 8 atatlan nem-pihen a sűrű-sötét változó az ismeretlen ugyan az a folyton-folyvást-rohanó az örökké-csak-rebbenés a réz zenetlen-tétova a tikkadatlan-topogó: aki holt a halálban 11 él a mozdulatlan nem mozog a nyughatatlan nem pihen aki él nem hal soha már: puha-sötét-rebbenés foly ton-folyvást-tétova mozdulatlan-moccanás n yughatatlan-rezzenés sűrűsödő-megpihen rettenetes-döccenés // A szintén 1990-es tanulmánygyűjtemény, A jelben-létezés méltósága végére helyezett visszaemlékezésből azt is tudjuk, hogy a szerző voltaképpen magának a variáció, a parafrázis műfajának és jelentőségének a felfedezését is Weöres Sándornak köszönheti. 1986-ban, egy néhány soros Weöres-vers, az Arany kés forog elolvasása után döbben rá, úgymond, hogy „valami más kezdődött, súlyosan és megfordíthatatlanul. Elolvastam a verset, és tudtam a folytatását. Ezt én írtam, mondtam magamban. És megszületett a variáció. Variáció egy témára. Miként a zenében.”40 Avers nyomán készíti első Weöres- variációit, Harangkondulás összefoglaló címmel, s ennek hatására vállalkozik médium-art koncepciója újabb átértékelésére: „A variáció és a médium-art összefüggenek, egyik a másikat feltételezi. Különösen igaz ez Weöres ese285
