Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Vilcsek Béla: Az utazó búcsúja
VILCSEK BELA Az utazó búcsúja PERIPETIKUS KORSZAKVÁLTÁS PETŐCZ ANDRÁS KÖLTÉSZETÉBEN A tenger dicsérete, a válogatott versek gyűjteményes kötetének megjelenésével egy időben, 1994-ben Petőcz András inteijút ad L. Simon Lászlónak, az Életünk hasábjain. Az interjúban meglepő nyíltsággal szól pályájának és életének minden eddiginél nagyobb válságáról, alkotói elbizonytalanodásáról. Művészet- és irodalomtörténeti szempontból a huszadik századot „az avantgárd évszázadának”1 minősíti, a századvégi művészi folyamatok jellemzésekor azonban, éppen saját pályájának alakulását elemezve, különféle szakaszokat különböztet meg. A nyolcvanas éveket például úgy írja le, mint amikor ,p másként gondolkodás lett meghatározó; számos alkotó másképpen akarta megfogalmazni az irodalmat, a művészetet, másképpen írt és alkotott. Attitűdjüket a hetvenes évek végéhez képest kell értelmezni.”2 A kilencvenes évekre a másság tudatának és művészi felmutatásának ezt az önmagában progresszív voltát megkérdőjeleződni látja: „Ma egész életünk egyre inkább a másságról szól. Mindenki más. Mindenki hangsúlyozni akarja a másságot. Minthogyha ma a deviáns lenne az általános. [...] Minthogyha mindenki avantgárd akarna lenni ennek a századnak a végén. Am ez bizonyos veszélyeket is magában rejt, hiszen itt egyfajta szétesésről van szó. De ezt a jelenséget tudomásul kell venni. Ez a század ilyen, ez az ezredforduló ilyen, mindenki más, ha tetszik, mindenki avantgárd. Ennek ellenpontja bizonyos értelemben az a neokonzer- vativizmus, amit többen az irodalomban is képviselnek. Megpróbálnak visszatérni bizonyos konzervatív formákhoz, és ott megtalálni újból az identitást. Bizonyos értelemben ennek is van létjogosultsága, én magam is visszamentem a szonetthez, hogy újabb feltöltődést kapjak.”3 Az avantgárd, majd annak nyomán saját médium-art fogalmának már- már tartalmatlanná váló kitágítására a pálya önértelmezése és önigazolása miatt van szükség. Azt kell igazolni, hogy a meglévőtől, a hivatalosan elfogadottól való ösztönös vagy tudatos elkülönböződés kezdetben s a különféle médiumok segítségével megteremtett újdonság, a nóvum később vallott önértékének elve miként vezetett a mű jelszerűsége, a klasszikus értékek vállalásának alkotói alapállásáig, s azt kell értelmezni, hogy vajon ez az alapállás miképpen tartható a kilencvenes évek megváltozott körülményei közepette: ,A másság belőlem jön. Lehet, hogy elindul egy új periódus, amelyik valamiképpen ezt a »csakazértis« másságot vagy avantgárdot lógja jelképezni. Nem tudom, hogy ez miben fog megnyilvánulni. De már Magyar Műhelyes koromban feltettem magamnak a kérdést: jó, most csináljuk a vizuális mun274
