Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Gyürky Katalin: A gyilkosság, az öngyilkosság és a kéjvágy problémaköre Dosztojevszkij művészetében
Mindebből az a paradox helyzet következik, hogy Dosztojevszkij, ahogy az az Ellensége vagyok-e a gyerekeknek című cikkéből is kiderül, bár sajnálja a gyerekeket, de mindezt olyan formában teszi, hogy közben szenvedteti őket, az emberi bűnök egészének elviselésére kényszeríti őket. Hasonló ez ahhoz, amit az orosz ember a veréssel kapcsolatban érez. A szerző cikkeiben, regényeiben ugyanis a verés motívuma is ilyen paradox módon jelenik meg: ha valakit elverünk, azt már nem vetjük el, arra már emlékezni fogunk egész életünkben. így vésődnek bele az emlékezetbe a megrontott, megszégyenített gyerekek is, Dosztojevszkij ezzel a paradox eljárással tudja megmutatni sajnálatát, és ezzel összefüggésben jobbító szándékát.* Nem véletlen, hogy ezt a jobbító szándékot leginkább Szonya tudja képviselni. Az a Szonya, aki maga is a legnagyobb megalázásban él, annak a kéjvágynak kitéve, ami — láttuk - az emberiség minden bűnének hordozója lesz. Szonya szenvedése hittel telítődik, az emberben, az Istenben való hittel, de leginkább és elsősorban az orosz földben való hittel, amiből minden további származik. És ha az orosz földből származik mindaz, ami Dosztojevszkijnél értéket képvisel, akkor ebben az összefüggésben a fiatal nemzedék földtől való elfordulása csakis a bűn forrása lehet. így a szerző paradox jobbító szándéka a földhöz való visszafordulást is jelenti egyben. Véleménye szerint a föld, illetve sok helyütt már Kertnek, Édenkertnek vélt talaj megújítja és megjavítja az embert. „Ha jobbá akarjuk tenni az emberiséget, pontosabban, ha vadállatból embert akarunk formálni, ahhoz földhöz kell juttatni őket, és elértük a célunkat.”31 - írja A fold és a gyerekek című cikkében. Mivel azonban a földtől való elszakadás Dosztojevszkij korában már vagy kétszáz éve tartó folyamat*, a szerző érzi, hogy az ahhoz való visszatérés máshogy nem, csak szenvedések árán valósulhat meg, és elsősorban a gyerekek szenvedése árán. A gyerekek szenvedését pedig éppen azok okozzák, akik elszakadnak ettől a talajtól. Ha azonban a veréssel, a szenvedtetéssel emlékezetünkbe véssük azokat, akiket verünk, illetve szenvedtetünk, akkor ilyen értelemben a talajtól való elszakadás bemutatásával emlékezetünkbe vésődik maga a talaj is. Ebből következően a gyilkosságok, öngyilkosságok, tehát a talajtól való elszakadások sora Dosztojevszkij műveiben ezt az emlékezetbe vésést szolgálja. JEGYZETEK * A két szerzőt együtt említve azt a különös tényt is figyelembe kell vennünk, hogy Dürkheim a XX. század elején írta meg - szociológusként - könyvét, és ebben az öngyilkosságnak azokat a válfajait mutatja be, amelyeket már őeló'tte Dosztojevszkij 30-40 évvel azelőtt - íróként - megsejtett. 1 Dosztojevszkij: Polnoje szobranyie szocsinenij v tridcati tomah, Izdatyelsztvo Nauka, Leningrad, 1982., tom 24., c., 50. 2 Dosztojevszkij: Tanulmányok, levelek, vallomások, Magyar Helikon, Budapest, 1972., 194. * Emil Dürkheim az Öngyilkosság című szociológiai tanulmányában a halhatatlanságba vetett hittel kapcsolatban ugyanezeket a gondolatokat fogalmazza meg: „Főképpen azonban mire való a szenvedés? A szenvedés pozitív rossz az egyén szempontjából, s ha a dolgok mértékét kizárólag az egyén felől nézve tudjuk felmérni, akkor a szenvedést nem ellensúlyozza semmi és értelmetlen. A hitéhez szilárdan ragaszkodó ember számára nem létezik ez a probléma. Ezek az 263
