Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Balogh Tamás: Hazatéprés
beszélgetni akár Csontváryról és Gulácsyról, akár Radnótiról vagy József Attiláról. A baj az utolsó hét első napján történik. Előtte ismét egy ,közös” bulijuk volt szombat este, Nehéz már elég sokat megtudott a lányról. Az énekkart, a kézilabdát (fiatal korában ő is próbálkozott vele, iszonyú vereséget szenvedett a csapat azon az egy meccsen, amin ő védett), a továbbtanulási tervekről szintén hallott már. Dénes is mesélt néha a lánynak, hogy kiket ismer vagy ismert, milyen volt az ő korában az iskola, kik tanítottak akkor, egy két gimnáziumi történet... Kiderült, Nehéz ismeri Tünde anyját. Olyan viszony volt már köztük, mintha Dénes nem is csak egy hónapig helyettesítő tanár lenne. így történhetett meg a botrány. A hétfői rajzórán Tünde letegezte őt. Valamit nem tudott leírni, és alig- jelentkezés után így szólt: „Hogy mondtad, Dénes?” Aztán persze azonnal helyesbített is, de a mondat már elhangzott. És a szó nagy úr. Volt, aki észre sem vette, de a többség igen. Látszott, hogy összenéznek, azt kérdezik szemükkel egymástól, na, ezek között meg mi van, hogy Tünde csak így dénesezik. Kis elszólás volt, de lavinaként nőtt a hatása. A kimondott szó közvetítők útján eljutott a tanári karba, ahol általános felháborodás lett belőle. Jöttek a hátmögötti sutyorgások, hogy na tessék, ők tudták előre, csak rá kell nézni Nehézre, nem tudni, mit csinált eddig, hisz soha nem tanított, akkor miből élt, miből él, biztos sötét ügyei vannak, és az ellenségei elől menekült ide, a helyettesítés csak kapóra jött neki, jó álca, ő tanár, nem maffiózó, és iszik is, nőzik is biztosan, jóhogy kiszemelte magának Tündét, és valamivel rávette, hogy ... mire is? A következő szünetben az igazgató magához hívatta.- Tudod, Dénes, miről van szó. Pletykák terjengnek rólad, hozzám is elértek. Nincs valami mondanivalód? Cáfold meg őket!- Ami megtörtént, megtörtént - kezdte Nehéz, és még fogalma sem volt, mit fog hazudni az igazgatónak. - Tünde valóban letegezett órán. De egyáltalán nem azért, amivel gyanúsítgatnak. Semmi olyan nincs a lány és köztem, ami törvényt vagy etikát sértene. Régóta ismerjük már egymást, a család régi barátja vagyok, csak az utóbbi időben egyáltalán nem láttuk egymást. A szülei néha eljöttek hozzám, de én ide soha. Tündével így először itt találkoztam az iskolában. Most, hogy újra itt vagyok, elég sűrűn elmegyek hozzájuk - van pótolnivaló, ugye —, és elég jól összeismerkedtem Tündével. Én ajánlottam fel neki, hogy tegezzen. Órán csak kicsúszott a száján. Kicsike zavar, de semmi több. Elég a válasz? Ha nem, hívd föl nyugodtan a szüleit.- Nem kell. Megnyugtattál. A tanári kart meg majd én nyugtatom meg. Nehéz eset, gondolta Dénes hazafelé menet. Nem is hazudott nagyon. Csak kicsikét. Hogy látogatja a szülőket. A többi igaz. A hátralévő pár nap mégsem volt már olyan, mint az előző hetek. Valaki mindig sandán nézett rá, valaki mindig összesúgott a folyosón a háta mögött. Nem érdekelte, leadta óráit, változatlan tisztelettel az anyag, és változatlan emberséggel a tanulók iránt. De a kedve megváltozott. Nem mosolygott any- nyit. Csak Tünde osztályában. Ahol a legjobban álcázni kellett a borongást. Utolsó nap - a szokásos elköszönés után - Nehéz elindult a város folyója felé, hogy megnézze, hogy tetőzik az áradás. Aznapra jósolták a legmagasabb vízszintet, méltó búcsú a helytől, ha megnézi az ereje teljében lévő folyót. 226
