Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Gángoly Attila: Előszó
Bók A férfi festőművésznek készült, a nő kurtizán volt. A pezsgő bécsi forgatagban ütköztek egymásba, a sugárutak csomópontján. Még aznap éjjel a kedves, vidám nő a komor, sápadt férfi szeretője lett. Hamarosan kitört a I. világháború. Az agg császár bizakodó volt, népei szintén. Hadoszlopok énekeltek a csattogó zászlók alatt, a szúrós szélben. A bevonulás előtti utolsó éjszaka történt. Tébolyult, állati szeretkezésük közepette a nő egy ízben belenézett a férfi izzadságtól csillogó arcába. Rossz volt a világítás, csak az utcáról szűrődött be kevés fény; kinn zuhogott, csapkodott az eső.- Olyan ördögi arcod van, Dolfi - mondta a nő. A simogató kéz, szőrös kis lény, megtorpant. A férfi teketóriázni látszott, vajon bóknak vegye-e a jeges éllel koppanó szavakat — vagy odasuhintson egy pofont. Csak egyetlen pillanatig tartott a csönd, ám e pillanat a végtelenbe nyílt, keresztülrepesztve az évszázadokat, hátra, egészen a Nérók és Caligulák minden lélegzetvételnyi habozásáig, tétova szemrebbenéséig... Jószerével lúdbőrzött körülöttük a levegő. A kapualj felől verkli nyeker- gett, s a Strauss-melódia összemosódott az eső sustorgásával.- Igazad van, szerelmem - mormogta végül a férfi, s művészujjait belevájta a nő buja testébe... Másnap Adolf Hitler fütyörészett borotválkozás közben. Heródes után szabadon Krisztus után 1930-at mutatott a naptár. A zsarnok íróasztalának bástyája mögött lapult. Arcában sárga lámpásként világítottak szemei, melyekre most, a közlés nyomán, vérágakat rajzolt a félelem. A látó ember előtte kuporgott egy széken: sovány, aszott férfi, furcsa ké- miájú, szúrós tekintettel. Az ádámcsutka éles kiszögellés volt nyaka barázdáin. Csend szitált, akár a köd, s a roppant íróasztal sziklafalként emelkedett két világ között. A látó ember az imént hozta házigazdája tudomására, hogy megszületett a csecsemő, aki felnövekedve, hosszú évek múltán, birodalmát megsemmisíti. Az erőd toronyórája épp delet ütött. Több szó nem esett azóta, a csönd hínárja lassan belepte őket.- Hol van az a kölyök?! - koppant végül a rég várt kérdés, akár a kalapács. A látó ember, mint akit mellbe löktek, összerándult. Szeme zavaros tócsa lett. Rekedt hangon nevezte meg a birodalom egy eldugott szögletét, sok-sok mérfóldnyire az ősi várostól. A zsarnok megemelkedett ültében, csontvázán kifeszítve az izmokat. Szép halott lesz belőle, gondolta a látó ember. Hamarosan telefon kattant, utasítások röpködtek, hideg parancsszavak - s foltápászkodott, majd súlyos, vasalt csizmájában útnak eredt az iszony. 214
