Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Műmelléklet
Kőben, fában, acélban Segesdi Györgyről szólva. Hetvenedik életévét taposó szobrászról (művészről) - természetesen - pályaképet illik adni, ami azonban esetünkben, jelen körülményeink között hiábavaló erőlködés volna, föltehetőleg illetlen is, maradjunk tehát a vázlatnál, átfutásnál, a pálya némely - inkább jellegzetes, semmint az egyebekből kiugró (hiszen éppen egyenletes és magas színvonala lenyűgöző ennek az életműnek) - pillanatának bevillantásánál; erre van lehetőségünk, ezt tudjuk tisztességgel elvégezni, és nyomban állapítsuk meg: anyagban, formában, témában, megmunkálásban ebűvölően gazdag ez a pálya, a címben szerepeltetett matériákhoz számos példával bizonyíthatóan sorolhatnánk akár a bronzot, akár a plexiüveget, formákhoz - mondjuk - a lamellás szerkezeteket, plexi- hajlításokat, témához - a képeken láthatókon kívül - a mobilt, a geometria ökonómiáját, a technológiához a hegesztést, a plazmavágást stb, stb, ez azonban mind csupán jelzés, utalás: ez is van - valószínű, ha kicsit is érzékeny érdeklődő tekint át ezeken a műveken, magabiztosan állapítja meg: manierizmus, hiszen olyannyira rááll az osztályozó emberi agy a kategorizálásra, olyannyira igényli a besorolások biztonságát emlékezete erősítésére - akárha a lényeg kitakarása árán, noha sietve leszögezhető: Segesdi esetében tudatos és vállalt manierizmusról van szó, aminek válogatásunkban alighanem a Hommage a Till a legszebb példája, a címadás által is szándékolt kapcsolódás a gótika német mesteréhez, Riemenschneiderhez (jelesül: Mária és Erzsébet találkozása című, creglingeni illetőségű szobrához), a redőzet, a pli-repli barokkba utaló óriásához - aféle idézet képpen is (miként az M.S. mester-hommage-ban), hogy a möhrendorfi "családfa" forma- és jelképtombolásáról szó se essék, holott a vonzalom - úgy tetszik: mára világosabbá válik - kiolvasható már akár a szentesi Fürdőből, a tapolcai Batsányi-emlékműből, és hát ennek a formakultusznak (ugyan milyen kultusznak hódoljon egy szobrász?) fölszabadult, elegáns, fintorokat, iróniát, mítoszt és frivol bájt egyaránt sugárzó darabaja a Vizafogó című szoborterv, az acéllemez-, a hegesztés, a már-már pimasz pli- repli ("plis jaunes de la pensée" - a gondolat elsárgult hajlatában) különös egyvelege, amelyet a fafejű, a honi szokásoknak megfelelően érzéketlen zsűri volt szíves egy pályázaton eltanácsolni és általa megfosztani bennünket egy varázsos köztéri plasztikától; no, de ez nem a szobrász kudarca, ez az idétlen koré és közegé, amelyben alkotni adatott neki... manierista gúnyolódásai talán éppen erről szólnak - önmagának védekezést, nézőjének szórakozást kínálva - szóval mindhalálig mindenben plasztika... Fábián László
