Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Földvári István: Az eső jött vele

vékony, sipító hangja, amihez a versszak végén a harcosok öles kórusa is csatlakozott:

A zúgó erdőben, az esti szélben, elpihent boldogan a sűrű komor éj.

Az égbolton a csillagok pislákolva menekülnek, homályos ragyogó mécsbogarak, és kialszanak.

Odafónt sötét a hold, ezüst fénye kialudt.

A szellemek bolyonganak.

Elefántvadász, ragadd meg fegyvered!

A lándzsák hegyei mind egy irányba ugrottak, a porban legelő elefántot fenyegetve.

A szorongó erdőben alszik a fa, nem moccannak a falevelek.

A majmok lehunyták szemüket, s az ágakra kapaszkodva alszanak.

Nesztelenül suhannak az antilopok.

Friss füvet harapnak, s fülüket hegyezik félve.

Majd fölkapják fejüket, és szimatolva, ijedten hallgatóznak.

A tücsök elhallgat, ciripelése félbeszakad.

Elefántvadász, ragadd meg fegyvered!

Újabb férfiak érkeztek, ezúttal fegyvertelenek. Amikor társaik azt énekelték: „nesztelenül suhannak az antilopok”, akkor átcikáztak a lándzsák között, de nem játék volt ez, mint amikor fiatal fiúk játszanak fogócskát, vigyázva kerülgették a lándzsákat, nehogy hegyük akár csak érintse is testüket, amitől az egész azt a szörnyű hatást keltette, mintha a fegyverek valóban méregbe lennének mártva. Amikor pedig azt hallották, hogy .fülüket hegyezik félve, majd felkapják fejüket”, antilopnak festett arcukra félelem ült, és a fejüket felkapták.

Az erdőben, amit a zápor ostoroz, elefánt apánk döngő léptei zuhognak: bang, bang.

Az antilopok visszatértek eredeti helyükre, s megint csak férfiak tűntek fel a körben, ezúttal elefántnak öltözve. Szétvetett lábakkal óriásikat léptek, hol teljesen az egyik, hol meg a másik lábukra helyezve testsúlyukat. Bang, bang.

Bátran, gond nélkül, magabiztosan, döngő léptekkel halad súlyosan.

Elefánt apánkat senki le nem győzi.

14