Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Varga Virág: "Midőn ezt írtam" - Mit és mikor?
hető” legyen a költői szövegből (jelen esetben a Batthyányra való utalás), nem pedig a költői mű narratíváját fogná fel úgy, mint egy a romantikában amúgy is gyakori poétikai alakzatot. A német romantikus filozófia „metafora-maradványai”18, valamint a Csongor és Tünde történelemfelfogása (Éj-monológ) a történelmet mint trópust fogja fel, s ez utóbbi esetében képtelenség is volna azt keresni, hogy egy poétikai alakzat milyen reális történelmi eseményekben identifikálja magát, s fordítva. A Waldapfel-féle interpretációs javaslat a versírás időpontjára (és ezzel referenciájára) vonatkozó megállapításainál tulajdonképpen „minta-követően” járt el abban az értelemben, hogy Gyulai referenciajavaslatát mellőzte ugyan, de időpont-meghatározása vele egybeesik (1850). A kritikai kiadás készítésekor a Waldapfel-olvasat implikálja a referenciát, a Gyulai-féle az 1850-es évet, amit a készítők úgy korrigálnak, hogy a versírás dátumát az 1850-51-es télre javítják, az alább következő indoklással: .figyelembe véve az utolsó sorok utalásait - már a tavaszra is figyelmeztető télutóján keletkezhetett.”.19 (A poétikai tematikát tehát a versírás időpontjával azonosította.) A recepció egymásra halmozó „élőszövegei” Waldapfel kijelentése után a Három rege és az Előszó kapcsolatát írják. A preferált olvasat olvasati státuszából kanonizált olvasattá szándékozott előlépni. (Nem látom be például, hogy Fehér Géza miért látja bizonyító erejűnek e referencia meghatározásában Batthyány Emmi Vörösmartyhoz írt köszönő sorait, amelyben az első magyar felelős miniszterelnök Zürichben élő leánya azt a „hazafi szellemű költeményt” köszöni meg, melyet neki „ajánlani szíveskedett”20 — tudniillik a Három regét, amelyről először ugyancsak Gyulaitól értesülhetünk.21) Bizonyos kétely jelenléte állandó a szakirodalomban, erről tesz tanúságot a már említett Kappanyos-kijelentés, a két mű egy intertextus elvét pedig Fehér Géza azzal indokolja, hogy az Előszó azért nem felel meg a Három rege bevezetésének, mert a manifeszt alakzatok összeférhetetlenek („az igazi hazaszeretet” és a „pusztulás képei”), idegenségben szembesülnek egymással („a Három rege [...] nem bírja el a kétségbeejtő elbukás és vesztett háború felidézését”22). Fehér szerint ezt a költő is átlátta, ezért nem közölte a Három regével együtt az Előszót, ami különben is tapintatlanság lett volna Batthyány Emmával szemben. Szegedy-Maszák tanulmányában csak a cím és a vers első három nyitószava értelmezhető „betű szerint” (tehát e négy szó bír egy másik textusra utaló referenciával - intertextus), míg a szöveg többi része metaforikus jelentéssel bír; másik kijelentése viszont, hogy az Előszó mint cím elvesztette eredeti jelentését, ahogy a költemény végén szereplő Tavasz is. Az olvasat tehát azt mondja, hogy az Előszó ban zajló metaforizálódási folyamat nem korlátozza önmagát, nemcsak a versintonációra és a címre úszik rá, hanem a Három regét is felülírja, de nem oly módon, hogy a két szöveget egymástól idegenként különválasztja, hanem metonimikus kapcsolatuk révén a jelentéstulajdonítás újdonságával ajándékozza meg, „nem bevezetés, hanem helyesbítés, magának a műnek az átminősítése”.23 Mindkét szerző, Fehér és Szegedy-Maszák értelmezésének közös kiindulópontja az örökölt Waldapfel- féle értelmezés, vagyis az a filológiai törekvés, hogy az Előszót nemcsak hogy kész mű elé írta Vörösmarty (sok ilyen volt neki), hanem hogy a készt a nyomdakésszel azonosítsa. Nyilván a befogadói olvasat .félrenézhet”, az Előszó 175
