Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Prágai Tamás: A rejtező tudás
221. l.f. Madar, madar, kicsi madar, Be szép, aki szabadon jár. Én is járnék, ha járhatnék, Hogyha urak megengednék. (Moldvai csángó nd.) g. Éj fiuságom telik el, Azért a szívem hasad el, Éj fiuság olyan madár, Addig víg, míg szabadon jár. (Oroszhegy, Udvarhely m.) Az a.l. változat első versszaka — egyetlen, bár jelentős változáson túl - követi az énekeskönyvi változat szövegét: a „sólyommadár” helyett „olyan madár” szerepel. Ez a változat élesen veti fel a kérdést, hogy vajon mi okozza ezt a változást akkor, amikor a versszak többi részlete ragaszkodik az énekeskönyvi - vagy nyomtatott, ponyva - változathoz. Azt hiszem, ez az eltérés pontosan körvonalazható. Ha tudatában vagyunk annak, hogy 221. számú opuszunk esetében szerelmi költeményről van szó, hamar megtaláljuk a „sólyom” toposzának allegorizált — vagy, a tudáshoz való viszonyában - autorizált jelentését. Az RMKT egyéb darabjának esetében is találkozunk, a „sólyom” toposszal „szerető” jelentésben19; ez a toposz annyira általános, hogy már Balassi apja, Balassi János is „sólymocskájárul” - szeretőjéről - ír éneket. Aligha véletlen, hogy az énformálás XVII. századi himnusza éppen a kanonizált tudástól - a toposztól való eltérésben találja meg ünnepelt poétikai ideálját. Ezen a példán túl a változatok retorikai gazdagsága szúr szemet. A d. példa logikája - „Ifjúságom olyan madár, Aki mindig szabadon jár; Ha elfogják, fogoly madár, 0 többet szabadon nem jár” - ahhoz a találós kérdéshez hasonlatos, mint mikor valami magától értetődő ostobaságot kérdezünk, amire ,pí biza” a válasz. Ez egy ártatlannak tűnő, ámde gyakori nyelvi játék. Humorát éppen a magától értetődő voltának leleplezése adja. A d.l. példa hasonló módon20 játékra épül: az „addig” és a „már ha” viszonya mellérendelő; nem tudjuk, melyik pozíció érvényes a beszélőre. Az e. és f. és g. példában logikai hiátust tapasztalunk: a szöveg a miért nem kérdésre nem válaszol. E hiátus révén az elbeszélő bánatát valamiféle „egyetemes létérzés” kifejeződésének tartjuk; összhangban Arisztotelésszel. II. II. Míg - úgy vélem - sikerült meggyőző módon kimutatni a XVII. század irodalmának két regiszterét, amely elsősorban a tudáshoz és (az énformálás populáris ágának tartott) mulatsághoz való viszony szempontjából tér el egymástól, és megállapítottam, hogy ez valószínűleg két műfajhoz, az exem- plum és a gnóma formájához köthető - előbbi a tudás és a retorika ellenőrzött, autoriter, utóbbi mind a tudás, mind a retorika szempontjából ellenőrizhetetlen, nem autoriter, a „nyelv természetes retorikájának” segítségével a tudás164
