Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Alekszandr Szolzsenyicin: Zseljabugai tanyák
Szóval itt, a közelben történt, ahol a vonalak szétágaznak. A figyelő- állásokról hiába küldik ki a vonalszerelőket, azok nem tudják, hol a baj. Engem közben hátulról elkap és vonszolni kezd a dandár telefonosa. Szinte rémülten mondja:- A legfelsőbb vezetőség hívatja magát! Hohó! A dandár fölött ez csak a hadsereg tüzérségének a törzse lehet. Átveszem a kagylót:- Negyvenkettes jelentkezem. Elég rosszul hallani, nagyon távol lehetnek, de a hang fenyegető:- A tankjainkat megállították a 74-41-es négyzetben! Bal kézzel kapkodva szétterítem a térdemen a térképet, kutatva nézem: hát persze, Podmaszlovo körzete.- ... Kozinkától repeszgránátokkal lőnek bennünket, százötven milliméteresekkel... Miért nem adják meg a koordinátákat? Mit mondhatnék erre? A sövénykarónál magasabbra a bakkecske sem ugrik. Igyekszünk! (Megint magyarázzam az inverziót? a felsőbb törzsnél levő tanult embereknek ezt meg kell érteniük.) Válaszolok, nyomom a szöveget, ahogy tudom. A közelünkben megint robbanás! robbanás! Fölülről kiáltás hangzik:- Andrejasint eltalálta! A telefonkagylóban pedig (a bal fülemet befogom, hogy jobban halljak) a következő hallatszik:- Hát kérem, negyvenkettes. Mi most előrenyomulunk, és kiküldünk egy bizottságot, hogy ellenőrizze a német tüzelőállások helyét. De ha kiderül, hogy nem ott vannak, büntető eljárásban fog érte felelni. Végeztem. Ki az, aki „végzett”? Nem nevezte meg magát. Csak nem maga a tüzérség parancsnoka? A torkom mindenesetre kiszáradt. Ezalatt itt nálunk nagy a zűrzavar, kiabálnak, futkosnak le-fól. Visszaadom a telefonkagylót, visszaigazítom a szétterített, lelógó térképet, és föl nem foghatom: mi megy itt? Jenyko és Dugin egyszerre kiáltja:- Andrejasin megsebesült! Futok fölfelé a lépcsőn. Látom: az emelkedőn már sátorlappal szalad Ko- jaga és Lundisev. Mögöttük pedig, mintha nem túlságosan szívesen menne, biceg az egészségügyi instruktor, Csernyejkin, kezében táskával. És ott, olyan százötven méterre, valaki fekszik. Nem mozdul. Ha most oda egy ismételt tűzcsapást kapunk, ezt a három embert is elviszi. Elkiáltom magam:- Keressétek meg Pasanyint! Készítsétek elő az autót! Egy másodperc alatt átfut az agyamon: most ne tüzeljünk, ne tüzeljünk. Ok egyelőre nem lőnek, nem ismétlik a tűzcsapást. Dugin, a szabályzattól eltérően kiugrik a készülék mellől, arca kissé eltorzul, kezét széttárja:- Főhadnagy elvtárs! Csak a két szélső figyelőállás maradt meg, semmit nem tudunk csinányi! Közben odaérnek Andrejasinhoz, lehajolnak fölé. 132
