Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Hózsa Éva: Mándy "fabulái"
végbemegy, a ló sorsa az emberiét abszurditásának parabolájaként olvasható, az egzisztencialista prózairodalom szereplődhez hasonlóan a ló szintén elérte a semmivel szembenéző egyén szabadságát. Az intertextuális olvasás a ló vonatkozásában más felfedezéshez is vezet. Az Éjszaka utazás előtt című Mándy-novella szorongó látomásában a Szürke ló befejező mondata „olvasható újra”, majd a szokásos visszapergetés, egy új lehetőség felvetése következik: „Néhány fűszál meghajolt előttem. Majd váratlanul visszacsapódott, arcul vágott. Egy ló sovány feje hajolt felém. Maga a ló oly vézna. És meglepően ismerős. Nem vitás, hogy már találkoztunk valahol. Talán hozzám csapódott az úton. Egy darabig velem tartott. Majd lelépett. Faképnél hagyott. Lehet, hogy beszélni kellett volna vele. Na igen, ilyesmire várt. Csakhogy én sose voltam valami bőbeszédű. Nem, ezt igazán nem lehetett rám fogni. De hát azért megismerhetne. Most éppen elfordul. Mélyen lehajtja a fejét. Szinte eltűnik a fűben, mintha keresne valamit.” Feltűnő a modalitás jelenléte, a bizonytalanság mozzanata. Aló felülkerekedik, gondterheltté válik, ugyanakkor az én ironikus szempontja érvényesül. A ló tekintete válik fontossá, az antropomorfízált ló ló-alakban áll elénk, a semmi helyébe itt az élet-kapcsolat lép: „Hirtelen felém fordult. Felragyogott a tekintete. Megismert, hát persze, és mindjárt az első pillanatban! Később már csak mókázott. Át akart ejteni. Nem mozdult. Csak nézett. Maga a sugárzás az a tekintet. Egy tó remegő csillogása.” A „Lovacska ... merre jársz?” kérdés a fiú-ént visszaálmodó felnőtt-én kérdése, Totyi és Csutak kérdésének újraírása, a kilépés bizonytalanságát kapcsolatteremtő gesztussal felvető kérdés, amelyben a szoros összetartozást a kicsinyítő képzős megszólítás hangsúlyozza. Szinte az elmulasztott beszélgetést pótolja az itt feltett kérdés. A ló-epizód újabb előfordulása a kapcsolat és a magatartásforma (szökés) újabb változatát hozza létre, ugyanis az újraírás mindig új művet eredményez. A Szürke ló történeti alapjáról Mándy egy beszélgetésben vallott: „Én láttam ezt a szürke lovat. Nagyon szerencsétlen állat volt; hogy ezt a ronda kifejezést használjam: eladásra került. És ez halálos ítélet volt, mert ez azt jelentette, hogy kiviszik a vágóhídra és ott megölik. Egy fuvarosnő vitte, és furcsa módon egész csoport kísérte. Egy meglehetősen felháborodott csoport. Igen, látja, azért néha-néha megmozdul valami. Elsősorban a gyerekek harcoltak, hogy ezt a lovat a fuvarosnőtől meg kell szerezni, el kell venni, és valahol furcsa módon el kell rejteni. Az persze már — fájdalom - csak a regényben történt meg, hogy elrejtették. A Szürke ló című novellában még a maga teljes valóságában ábrázoltam az ügyet: nem sikerült a lovat megmenteni.”13 A Villám a szódásló története. Feri kötődik a fekete lóhoz, amelynek tekintete szintén emberi tekintet. Betegsége miatt Villám útja is a vágóhíd felé vezet, de ebben a szövegben az ember veszteségélménye, a társ elmaradásának tudata kerül előtérbe, tehát ezt inkább embernovellának tekinthetjük.14 Kovács Ágnes a következőképpen határozza meg az állatmese műfaját: ,Állatmesének mondunk minden olyan mesét, melyben az állatok emberrel egyenrangú módon gondolkodnak, beszélnek és cselekszenek, anélkül, hogy 1092
