Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Hózsa Éva: Mándy "fabulái"

különbözik az előző novelláktól, hanem az archetextus viszonylatában is határokat dönt. Az antropomorfizáció nem konkrét névként nyilvánul meg (noha a megnevezés itt is feltűnik), a kabinszúnyogok ugyanis egyéniségüket veszítik el, az egyediséget nélkülözik: „Fürtökben lógnak egymáson. Összetapadnak. Örökös várakozásban.” Nem ők függnek az embertől, hanem az emberek kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe. A kabinszúnyogok a strand kabinjában, a zárt térben, ebben a léttérben léteznek. Ha innen kikerülnek, énjüket, „nevüket” veszítik el. Az emberi („fenti”) döntés végzetes számukra: „Belevesztek az üres levegőbe. A halott levegőbe.” A kabinszúnyogok végítéletét tehát mégis az ember mondja ki. A narratív keret újra a végpontot avatja jelentőssé, a keretbe helyezett szituáció-töredékek ismét a megtapasztalás irányába vezetnek. Közben indokolatlanul valósul meg a grammatikai idők változása, a váltás szinte észrevétlen, ugyanis a jelen idejű szituációkat szintén a tapasztalat előzte meg. Az evokatív jelen idő a múlttal áll összefüggésben, az elbeszélő valójában retrospektív módon tekint vissza a helyzetekre. A kabinszúnyogoknak nincs tulajdonnevük, nincs egyéniségük, de önálló kalandjaik mégis elkülöníthetőek. A szúnyogok megnyilatkozását a dőlt betűtípus emeli ki. Az állatok az emberekkel dialogizálnak, figyelmeztetnek és megszólítanak:

JSTe ebből ítéljen meg bennünket!"

.Hajítsa el, uram! Fabatkát se ér! Ostoba szerelmi ömlengés. ” (A könyvről mondja a szúnyog.)

A szúnyogok mindig valami mögé igyekeznek hatolni, az a céljuk, ami Mándy emberhőseire jellemző, akik a szőnyegen, a papíron túlra, az írás végtelenségébe hatolnak. Roland Barthes Balzac szövegéről állapítja meg a következőket: „... a dolgok burka nem véglegesíthető, a jelentő táguló mozgása megállíthatatlan.”9

A novellában megvalósul az állatok ironikus visszaembertelenítése, noha a szúnyogok beszédmódja az embert imitálja. Kételyek gyötrik őket, az ítélet és a megítélés kételyei. Az embertől azt kérik, hogy ne tetteik alapján ítélje meg őket, ugyanakkor a kétkedve fogadott kinti-fenti ítélet végzetes számukra: „Ott fent pedig ítéletet hoztak? Döntés született?”

Mándy állattörténetei tér- és időtörténetek abban a vonatkozásban, hogy a teresítés, az évszakváltás, illetve az életidő múlása döntő fontosságúvá válik, mégis a — fabulákhoz hasonlóan - minden korra érvényes időtlen történetek ezek. A Szürke ló című novella ebben az értelemben kapcsolódik a vizsgált állattörténetekhez. A novella szövegében elhangzó „kifőzik szappannak” megjegyzés azonban a társadalmi helyzetre, a háború utáni nincstelenségre utal. A ló-novellában az élettér is behatárolt, a Dagály strand és Kőbánya említése pedig konkrét budapesti helyszíneket rögzít.10 A szituáció, a ló pontos helyzete Déry Tibor ostromnovellájához, A ló című szöveghez kapcsolható, a vak ló másképpen alakuló sorsához. Mándy Iván szövegében két nézőpont különül el egymástól. Az egyik az érdekeket, a szappant, a szafaládét, a jövőt szem előtt tartó felnőtteké, a másik látószög a Déry-novellához kapcsolódó Totyié, a fiúé, aki meg szeretné menteni a vágóhídra kísért kovát, majd pedig látomásáról, a ló felettük való elrepüléséről számol be társainak a téren. Totyi és a ló kapcsolata kezdetben a Majakovszkij-versre emlékeztető helyzetet idézi (A lovakért, Weöres Sándor fordításában), Totyi a lóhoz beszél, arról akarja

1090