Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Kelényi Béla: Bálványok űrhajója
hoz hasonlóvá korcsosultak. Ugyancsak kész vagyok elismerni, hogy a legjobb művészeknél is meghatározó az ikonográfiái hagyomány súlya, annyira, hogy a kép közepét elfoglaló alakok egyhangúsága és mozdulatlansága olyan, mintha egy vértelen modellről másolták volna ólcet.” Másfelől azonban így ír: „A tibeti festészet úgy adja vissza a tibeti szellemiséget, mint egy tükör, melyben megláthatjuk, hogy ezek az emberek mit tanultak Indiától, Kínától vagy Közép-Azsiától, és mit hoztak létre saját kezdeményezésükből. Amikor egymás után nézzük ezeket a darabokat, akkor a képmásokban egy olyan nép szellemi történelmét és kultúráját látjuk visszatükröződni, amely évszázadok óta, és még mindig a vallás uralma alatt él. így ez a festészet a tibeti lélek vallásos életének és történelmének kitárulkozó, panorámaszerű látomása. Ezért ezeknek a képmásoknak a jelentése nem fogható fel teljesen, hacsak nem saját környezetükben képzeljük el őket.”70 Tuccinak nemcsak az volt a többi tudóssal szembeni nagy előnye, hogy számos jelentős kolostor falképeit, feliratait és berendezését láthatta eredeti állapotában, hanem az is, hogy a műtárgyak mellett még egy könyvtárra való tibeti kéziratot is gyűjtött. Könyvével érkezett el az ideje annak, amely minden művészettörténeti kutatás alapfeladata: a vizsgált anyag történeti és ikonográfiái meghatározásán kívül meg kellett neveznie a különböző stíluskorszakokat is. Itt azonban ugyancsak komoly problémák merültek fel, hiszen némileg önkényesen (a szomszédos országok, tájegységek, ill. a különböző korszakokban domináns szerzetesrendek szerint) alakított ki fogalmakat erre a célra. Nyilvánvaló, hogy ekkor még nem ismerhette a festészet stílusainak a tibetiek által kialakított hagyományos terminológiáját; talán csak azért, mert - mint azt némi szarkazmussal David. Jackson megjegyzi - „egyszerűen semmilyen alaposabb, a tárgyra vonatkozó kitételre nem figyelt fel olvasmányaiban”.71 Mindenesetre az általa kialakított módszertan és hatalmas információtömeg alakította ki valójában a tibeti művészettörténet nyugati kutatását. S hogy a stílusok kérdése még a közelmúltban is mennyi bizonytalanságnak és vitának adott helyt, azt jól mutatja a Metropolitan Museum a régi tibeti művészet legjobb darabjait bemutató kiállítása kapcsán kibontakozott vita.72 Tucci a tibeti festményekről való leírásait arra a mintegy 170 thangkára alapozta, melyeket utazásai során gyűjtött Nyugat- és Közép-Tibetben, illetve vett meg indiai és nepáli műkereskedőknél.73 Közülük később jó néhány kiemelkedő darab többek között a Los Angeles County Museum of Art világhírűvé vált tibeti gyűjteményét alapozta meg.74 S hogy időközben mennyire megváltozott a tibeti művészet értékelése és értéke is, az kiderül a hetvenes évek tibeti művészettörténetének szemléletét alapvetően kialakító Prata- paditya Pal, a los angelesi múzeum akkori kurátorának visszaemlékezéséből; Tucci gyűjteményének jó részét ugyanis az ötvenes évek végén egy ismert new yorki galériában állították ki: ,p kiállítás utolsó napján az ismert és »éleseszű« műkereskedő, Nasli Heeramaneck sétált be a galériába, és kb. 5000 dollárért sokat megvásárolt. A hatvanas évek végén, amikor a LACMA és a Virginia Museum of Fine Arts előrelátóan pénzügyi alapot teremtettek, hogy- ezekből a thangkákból számosat megszerezzenek, az egyes darabok ára kb. 4000 dollárt tett ki; manapság ugyanaz a thangka jóval 1 millió dollár fölötti árat érne el a műkereskedelemben.”75 A Tucci után kialakuló érdeklődésnek és kutatásnak hosszú időre vetett 1054
