Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Kelényi Béla: Bálványok űrhajója

Nyugaton jóval később publikált, a 4. Pancsen Láma (1781-1852) által újrarendszerezett ikonográfiái szövegekhez egy mongol művész által készített fametszet-sorozatból (az ún. Narthangi Ötszáz Istenség) is válogatott.29 (2. kép) Ami pedig az ikonometriát illeti, az elsó' szövegfordítást 1913-ban adta ki Berthold Läufer30, ám ez a tibeti Tengyurban található, eredetileg (eltűnt) szanszkritból a XI. században tibetire fordított szöveg - Läufer legnagyobb meglepetésére — nem buddhista, hanem brahmanikus eredetre utalt.

A XIX. század vége és a XX. század eleje Belső-Azsiával kapcsolatban a nagy felfedező utak, az orosz, német, angol, francia, svéd és japán expedíciók korszaka volt. A Selyemúton számos olyan helyet tártak fel, melyek nemcsak Belső-Ázsia, hanem Tibet történelmét is teljesen új megvilágításba helyezték. Legyen elég itt megemlíteni az orosz Przsevalszkij vagy a svéd Sven Hédin Tibetbe is eljutó expedícióit, ám a nagy álom, a Lhászába való belépés nem adatott meg számukra. A tibeti, mégpedig a korai tibeti művészetet illetően a századelő egyik legjelentősebb felfedezése - mely elsősorban a brit szolgálatban álló, magyar Stein Aurél (1862-1943) nevéhez fűződik - azonban nem is tibeti területen, hanem a Selyemút egykori oázisvárosában, a kínai Kanszu tartományban lévő Tunhuangban történt. A tibeti csapatok ugyanis kb. 787 és 848 között ellenőrzésük alatt tartották ezt a fontos zarándok-központot, s a tibeti kultúra ott feltalált emlékei, melyek a VII. és a X. század közötti sokféle - orvosi, vallási, történeti szöveg között — műtárgyakat is magukba foglaltak, a tibeti művészet odáig ismeretlen, korai korszakára vetettek fényt. Mint ismeretes, Stein 1906-ban induló expedíciójával, Lóczy Lajos útmutatása nyomán kereste fel a barlangtemplomokat, ahol az egyik befalazott kápolnából szerezte meg a felbecsülhetetlen értékű leletet, köztük néhány tibeti eredetre utaló képet is. Ahogy a felfedezés izgalmát rögzítő sorokban írja: „Az áttetsző, rendkívül finom selyemlobogók többnyire össze voltak göngyölítve. Szétbontva Buddhák és Bódhiszattvák szépen festett alakjait ismertem fel rajtuk. Stílusuk csaknem teljesen indiai volt, vagy legalábbis igen érdekesen szemléltette az indiai mintáknak kínai ízlésbe való átidomulását.”31 Stein anyaga a British Museumba és a Delhiben lévő National Museumba vándorolt, míg a közvetlenül nyomában járó francia tudós, Paul Pelliot (1878-1945) által gyűjtött képek és könyvek a párizsi Musée Guimet-t gazdagították.

Szinte mindezzel egy időben ugyancsak a régi tibeti művészetre vonatkozó lényeges felfedezést tett az orosz Kozlov (1863-1935), aki útjai során még a brit csapatok (ti. a Younghusband expedíció) elől Urgába menekült Dalai Lámával is találkozott. Expedíciója 1908-ban jutott először a Selyemút szegélyén felvő tangut oázisváros, Kharakhotó, a „Halott Város” romjaihoz, melyet Dzsingisz kán csapatai pusztítottak el 1227-ben.32 Egy évvel később egy sztúpa felbontása során Kozlov a tangut kéziratok és más fontos leletek között számos olyan tekercsképet is talált, melyek máig meghatározzák a XII-XIII. századi tibeti festészetről való szemléletünket. A vadzsrajána buddhizmus ikonográfiájába illeszkedő istenségek és mandalák indo-tibeti stílushoz tartozó ábrázolásai jól elkülöníthetők az ugyanitt talált, jellegzetes kínai festményektől.

Itt kell megemlítenünk az indiai művészet nagyszerűségét az indiaiak számára is /elfedező” E. B. Havell munkásságát, mivel 1908-ban megjelent könyvében kiemelte az általa igazgatott Calcutta Art Gallery nepáli és tibeti műtárgyait33, melyekre ugyancsak az indiai buddhista kolostorok művésze1049