Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Mirza Gulam Ahmad: Az Iszlám tanításának filozófiája
kapunk, hogy imádkozzunk, ha - nem a saját erőnkből, hanem az Ő erejéből - meg akarjuk találni Istent. Az Isten kijelölte életcél elérésének ötödik módja a serénykedés Isten ügyéért. Istent úgy kell tehát keresnünk, hogy javainkat az Ő ügyéért áldozzuk fel, összes képességünket az Ő ügyének előmozdítására fordítsuk, saját életünket helyezzük az O kezébe, és értelmünket is vessük latba az Ó szolgálatában, hiszen Ő Maga is azt mondja: Serénykedj Isten ügyéért javaiddal és személyeddel (9:41); illetve: Akik hisznek a Láthatatlanban, rendszeresen imádkoznak, és adakoznak abból, amivel elláttuk őket (2:4). Akik Érettünk fáradoznak, azokat a Mi útjainkon vezéreljük (29:70). A cél elérésének hatodik eszköze az állhatatosság. Magyarán a keresőnek nem szabad elfáradnia, elcsüggednie, és nem szabad tartania az elfáradástól, hiszen Isten megmondta: Akik azt mondják: - Isten a mi Urunk -, és az egyenes úton járnak, azokhoz lejönnek az angyalok [és azt mondják]: - Ne féljetek és ne búsuljatok! Örvendezzetek a Kertnek, melyre ígéretet kaptatok. Gyámolítóitok vagyunk az evilági életben és a túlvilágon (41:31-32). Ezek a versek arra utalnak, hogy az állhatatosság tetszésére van a Mindenható Istennek. Igaz a mondás: az állhatatosság csodánál is több. Legmagasabb foka az, amikor az embert csapások sújtják, élete, becsülete és jó hírneve forog veszélyben Isten ügyéért, segedelem sehonnan sem érkezik, ráadásul Isten még azzal is próbára teszi, hogy megvonja tőle a látomásokat, az álmokat és a kinyilatkozásokat, és az ember magára marad rettentő veszedelmek közepette — ám ilyenkor sem szabad elcsüggednie, sem pedig gyáván megfutamodnia, sem pedig hitében a legcsekélyebb mértékben is megfogyatkoznia. Nem szabad hagynia, hogy őszintesége és állhatatossága meginogjon, hanem örülnie kell kegyvesztettségének; meg kell békélnie a halállal; nem szabad jó barátra várnia, aki segítségére siet és kirántja a bajból. Megpróbáltatásainak súlya alatt roskadozván, nem szabad Istentől jó hírt várnia. Bár az ember kiszolgáltatott és gyönge, és bár sehonnét sem érkezik számára segítség, állhatatosnak kell maradnia. Bármi történik is, késznek kell lennie az áldozatra, tökéletesen meg kell békélnie az isteni rendelésekkel, nem szabad nyugtalankodnia, sem pedig panaszkodnia, míg a megpróbáltatás véget nem ér. Az ilyen állhatosság elvezet Istenhez. Ilyen állhatatosság illata érzik még most is a küldöttek és próféták és igazhívők és mártírok haló porából. Erre utal az alábbi könyörgés: Vezess minket az Egyenes Úton, azoknak az útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál (1:6-7). Egy másik versben is erről van szó: Urunk, vértezz föl bennünket türelemmel, és halálunkkor muszlimokként végy minket Magadhoz! (7:127) Világosan látnunk kell, hogy balszerencsék és nehézségek idején a Mindenható Isten kegyelméből fényesség száll le azok szívére, akiket szeret, s általa megerősödve emelkedett derűvel néznek szembe a csapásokkal, és a hit édes erejéből megcsókolják az őket béklyózó láncokat. Ha az istenfélőt betegség dönti le lábáról, és nyilvánvalóak a közelgő halál jelei, nem kezd perlekedni Jóságos Urával, hogy szabadítsa meg ebből az állapotból, hiszen ha ilyenkor makacsul a saját biztonságáért imádkozna, voltaképp szembeszegülne Isten akaratával. Ez nem fér össze a tökéletes ön1026
