Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Szepesi Attila: Tündérek és katonák
spirituális emlékhelye az embert isteni eredete hirtelen felfénylő emlékeivel ajándékozza meg és az erősebb hatalom jelenlétére figyelmezteti. Szárnyas szellemek, a kínaiak által li csen-csinek mondott garabonciások szállnak a felhők közt. Tigrisek képében jótékony vagy épp rontó erejű istenségek kísérik a vadászokat. És azt figyelik, az idegenek a szakralitás iránti tisztelettel vagy épp a maguk otromba és profán módján róják-e világukat. Beszélő madarak árulják el a beavatottaknak a múlt titkait, jósoknak reményt vagy jövendő keserűséget a hangjaikat értő animistának. Gömbvillám lebeg a bokrok felett, távolból lámpásnak tetsző tünemény, melyhez közeledve a tévelygő lélek észreveszi a nála erősebb hatalom fenyegetését. Beszélő sziklák késztetik távozásra a csellengőt. A tenger mélyéből pedig földrengés robaja riasztja a parton elücsörgőket, más alkalommal viszont megvilágosodnak a tenger éjszakai hullámai, mintha ezernyi ezer reflektort gyújtottak volna fel a mélyükben. Madarakat elnyelő fák riogatják az eltévedt vándort. Ködök gomolyognak az erdő alkonyában, melyek halandó lelkek voltak valaha, s régi boldogságuk helyszíneire vissza-visszajárnak... Arszenyev mandzsu barátai hathatós közbenjárására részt vehet sámánszertartáson is. „Velem szemben Maha ült egy nyírfakéreg-szőnyegen. Kezében sámándobot és dobverőt tartott. Valami mélabús dallamot énekelt, közben halkan veregette a dobot, melyet időnként az arcához szorított, s ettől a hangja hol erősebb lett, hol suttogássá gyengült. Előtte ott állt az üvegszemű fabálvány, melynek tiszteletére tegnap a felesége tőzegrozmaring-leveleket égetett...” Másik alkalommal a szerző sámánok gyógyító vetélkedésén vesz részt. Megfigyeli, hogy a kezdő gyógyítók alázattal fohászkodnak a felsőbb hatalmakhoz, a haladó varázslók párbeszédet folytatni látszanak az istenségekkel, míg a legmagasabb rangú sámánok egyenesen parancsokat osztogatnak azoknak. És az sem kerüli el a figyelmét, hogy a betegekre a ceremóniák jótékonyan hatnak. Kínjaik enyhülnek, fájdalmuk csökken, majd egészen elfoszlik, depressziójuk megszűnik. Mindez nem babona vagy képzelgés. Nem talmi bolondéria vagy szenzibi- lis lelkek tévelygése, csak a szekularizált lélek érzi annak, hanem egy süllyedő világ valósága, melybe Arszenyev még vethet egy-egy tétova pillantást érzékenysége és szellemi arisztokratizmusa révén. Útleírásából világossá válik, hogy még nem szakadt ki a szakrális tér és a spirituális idő vonzásából, arra a szellem másféle gravitációja hat, mint a modern lélekre. Ha maga nem is válik egészen beavatottá, észreveszi, hogy vannak, akik megértik a madarak hangjait, a vizek mélyének titkait meg a szelekben sodródó sugallatokat. És ez a világ nem abban különbözik a maitól, hogy süllyedő. Hogy régmúlt. Hogy poros és meghaladott. Nem az emberiség gyerekkorának tévelygése, ahogy sokan képzelik. Nem lesajnálandó és kisebb értékű, egyszerűen csak más. Egészen más. A szellem ismeretlen gravitációs erőterei és erővonalai hatják át. Ettől valódi, teljes és eleven. Persze múlandó és változó is, és benne az élet törékeny. Az erősebb hatalmaknak folyamatosan kiszolgáltatott. Am ezáltal nemcsak sebezhető, de a szellem jelenlétére nyitott is. És persze nem múlandósága, meg a benne tévelygő lelkek sebezhetősége különbözteti meg a többi, hasonlóan veszendő és hasonlóképp sebezhető világszemlélettől... Arszenyev könyve harminc esztendeje állandó olvasmányom. Mint minden igaz műnek, ennek is több rétege van. Olvasható kalandregényként, afféle 894
