Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Pusztay János: A dalosünnep (Baltikumi napló III.)

— 1994. július 26-án befejeződik az orosz katonaság kivonása Észtországból;

— 1995 márciusában az Észt Köztársaság Bécsben működő nagykövetét, Toivo Tasát Magyarországra is akkreditálják;

— 1995. november 24-én Észtország hivatalosan átadja felvételi kérelmét az EU-ba;

— 1996. májusában Göncz Árpád hivatalos látogatást tesz Észtországban;

— 1997. június 16-án Észtország - Magyarországgal, Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovéniával és Ciprussal együtt - meghívást nyer az EU bővítésével kapcsolatos tárgyalásokra;

— 1998. február 27-én Budapesten megnyílik az Észt Intézet;

— 1998. március 31-én az EU megkezdi a felvételi tárgyalásokat az Észt Köztársasággal;

— 2000 júniusában Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatást tesz Észtországban;

— 2000 decemberében Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalos látogatást tesz Észtországban.

A dalosünnep hagyománya európai, főként német mintára teremtődött meg. A XIX. század közepén rendezték meg Európa néhány országában az első dalosünnepeket (pl. Würzburgban 1845-ben, Nümbergben 1861-ben, Zürichben 1858-ban). A balti németek első dalosünnepét Tallinnban rendezték 1857-ben, majd Rigában 1861-ben. Az első általános észt dalosünnep előtt 1863-tól szerveztek helyi dalosünnepeket Észtország különböző településein.

A tartui első általános dalosünnepet a nemzeti ébredés mozgalma hívta életre 1869-ben. Ugyanitt tartották a 2. (1879), a 4. (1891) és az 5. (1894) dalosünnepet. A3, dalosünnep (1880) színhelye, valamint a hatodiktól (1869) valamennyié Tallinn. A 7. dalosünnep (1910) idején rakták le az Estonia színház és hangversenyterem alapkövét. A 8. dalosünnepen, 1923-ban határozták el, hogy a dalosünnepet ötéves időközökben rendezik meg. Ezt a független Észtország idején be is tartották, ám az 1838-as 11. dalosünnep után kilencéves kényszerű szünet következett. A szovjet korszakban egyre nagyobb politikai nyomás nehezedett a rendezőkre, a dalosünnep eredeti népi-nemzeti jellegét egyre inkább felváltotta a szovjet rendszer dicsérete. Csupán az 1990- ben rendezett 21. dalosünnepen sikerült visszatérni a rendezvény eredeti eszmeiségéhez.

A dalosünnep igazi nemzeti esemény — ezt egyértelműen bizonyítja a résztvevő kórusok és a nézők folyamatosan emelkedő száma. 1869-ben 51 kórus 845 tagja lépett fel, a 7. dalosünnepen (1910) a szereplők száma elérte a tízezret. Mind a kórusok, ill. zenekarok (1965-ig csak fúvós zenekarok léphettek föl) mind a kórus- ill. zenekari tagok száma 1950-ben, a 13. dalosünnepen volt a legmagasabb, az 1106 kórusban és zenekarban 31907-en léptek fel. 1999-ben 846 együttes 24 ezer tagja szerepelt. A korábbi rendezvények hallgatóságának számáról nincsenek adataim, de a legutóbbi ünnepen mintegy 200 ezren zarándokoltak ki a Lauluväljakra, azaz a Dal terére. Gondoljuk meg, Észtországban közel egymillió észt él, s közel negyedrészük vesz részt szereplőként vagy hallgatóként a dalosünnepen. A látogató nem tudja kivonni magát a hatás alól.

A kétnapos rendezvény a belvárosban kezdődik. Az üdvözlő beszédek el878