Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Erdélyi Erzsébet-Nóbel Iván: "A század, melyben éltem, örök anyajegyem"
gondolom, Illyés Gyula sem volt az, bár megírta Haza, a magasban című versét. Elegendő csak háromezer évre visszatekinteni, a birodalmakra, azok széthullására - a legutóbbi még eleven él emlékezetünkben: „Örök időkre a Szovjetunióval.” De ez is már csak emlékezet... Üssük fel legolvasottabb könyvünket, a Bibliát: „Enyém a határtalan föld és az ember, és az én szabadságom az emberé... Mert a hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül... Nincs kijelölt föld, elhatárolt vizek, nincs rész csak egész.” Ezért megkérdezhetjük: Minek is vagyunk mi tulajdonképpen a polgárai? Hiszen az ember a világegyetem egynemű és szétszakíthatatlan szövetének elmúlhatatlan „anyaga”: olyan örök anyag, amely egy mozgató és megtartó Szellemet feltételez; egy olyan szellemet, mely az emberi örök anyagot is szellemmel tölti fel, hogy színtiszta és színigaz, vagyis megvalósult s egyben szellemi legyen a kapcsolatuk. A világegyetem tehát nem egyéb, mint egy végtelen intelligencia ,lélegzése”, mely szellemmel lélegző anyagot lehel ki és lélegez be, mintegy örökre megőrizve az élőt. Ugyanígy és ugyanezért a nyelvünk is teremtés, hiszen a néma világhoz beszédünk hozzáteszi a hangzó világot, vagyis szavaink által megnyilatkozik a néma teremtés, a mindenség mintegy társalgásba kezd: élővé, emberivé válik; hominizálódik a gondolatból szőtt és szavaktól ittas tér-idő, s az ember, akár a tékozló fiú, az Ige által végleg hazatalál... Végtelen sok világosság támogatja az elmondottakat, de mindez egyetlen szóba elfér: hitnek nevezzük. Én azt hiszem, az én „hazám” az örök jelenvalóság, ha úgy tetszik - a szentek nyomán - Isten. Innen ered könyvemnek címe: Tündöklő hontalanság. Ami persze ugyanúgy lehetne tündöklő haza is - minthogy az is!- Esszéírói tevékenysége kiegészíti vagy ellensúlyozza költészetét? Új verseim egyfajta elmozdulást jelentenek a szellem és a lélek transzcendens birodalma felé, ahol a „képzelet drámája” a sajátosan emberi küldetést: a létteljességgel, az oszthatatlan egységgel való azonosulást kívánja megvalósítani. Mert valójában mindig erről van szó: olyan ismerésről és szeretés- ről, mely az emberi méltóságon, érettségen és nagylelkűségen keresztül elvezet a végső szabadságba. Ez pedig nem lehet egyéb, mint az ember hazatalálása: az ezerszínű igazság megélése és az egyetemes jó végtelen gazdagságában való részesedése. Esszékötetem, az Imádságok, melynek egy Pierre Emmanuel-idézet a mottója („... minden gondolat - erőfeszítése végső határán: imádság.”), prózában mondja el mindazt, amit Mindig című kötetem versei. Ezért esszéírói tevékenységem egyrészt kiegészíti, másrészt ellensúlyozza költészetemet.- Egy felvidéki magyar könyvkiadó, a Lilium Aurum vezetőjeként látja-e a folytatás lehetőségét a tehetséges fiatalok jelentkezésekor? Ha jól értem, a kérdés a szlovákiai magyar irodalom folyamatosságára, illetve annak lehetőségére utal. Szlovákiában ma 6-7 magyar könyvkiadó jelentet meg szépirodalmat (is). Azon túl tehát, hogy valójában csak egyetlen egyetemes magyar irodalom létezik, az úgynevezett ötágú síp (hány ágú is?) szlovákiai ága már 80 éve szól, megszakítás nélkül. Ezért — semmi sem látszik ennek ellentmondani — amíg szlovákiai magyarság lesz, bizonyára lesz magyar kultúrája, magyar irodalma is. Természetesen más hangsúlyokkal, más 905
