Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Kilián László: Melódráma
Rühes Célia-cinkelő - koppantja dühét a gyehennás alantasságban kecmergő felé. A kígyóméreg az üvegbe csattan.- Taknyos vagy Taknyos? - mormogja Ábra és közben kibillen a kukából. Akkurátusán beleklaffan a cipőbe és felsegíti az ücsörgő gatyást. Visszalép a szemeteshez, néhányat kaszál benne: kiemeli a batyuját, hátára fordítja és kibotorkál Pat-Ricci Fug-Germán ablaka zárt világából. De a gyerkőc nyughatatlan. Képtelen szabadulni a hiedelmétől, hogy Ábra volna örök gátja Célia megkaparintásának. Testileg-lelkileg el akarja nyerni a szénnel, festékkel pepecselő dívát, de ő - bár mindent elfogad tőle - még ágyában sem enged fel annyira, amennyire elvárná az „ifiúr”.- Hiába javítja ki bármelyőnk, hogy a komponista Mantra-ferde helyett valaki más. Újabban ráhagyjuk, hogy a felfeslő zene - ami a szomszédból hallatszik, mikor modellt ül — a torzított nevű daljátéka - mesélte neki az elegáns hely teraszán vágyakozásának tárgya. Akkor fél éve hozta szóba először. Fug már akkor gyanút fogott. Hát még amikor megtudta: a néhai vasmunkás pucéran ül nekik órákon át és közben valami kőbaromságról hablatyol a félbuzi küllemű fírkálgató ifipiktoroknak, passziós lányoknak.- Azt Mondja: minden melós Gyármadonnának hívta. A kőnő egyébként amolyan szocialista tehén, de a csecsszopó buksija, keze és lába megigézte még a legbumfordibb szakit is - Pat-Ricci emlékszik: ezt hallgatva gondolt először arra, mit kell csinálnia azért, hogy Célia térdétől végigiramodhasson tenyere a finom combon.- Hozzám simulsz?- Jó, és akkor minden előkészítés nélkül a kőtehén, meg a döglött arany- bornyú - így mondta - és az édes Poppea - mármint a Poppea megkoronázása című, 1642-ben bemutatott opera főhőse - azonosságáról bocsátkozott hosszú bölcselkedésbe.- Poppeám - vonta magához és súgta fülébe. Más nő ettől a gerincén végigsimított mozdulattól mindig megborzongott. Célia szelíden folytatta.- Tálján örökség elkeletiesítve. A döglött bornyút is ott és az éjszakos árják ősspekulánsai felé bontották felsálra meg pecsenyehúsra. Alig maradt ruha az üde nőn. Hagyja magát, de odaadás sehol. Fug-Germán öle feszül, rövid csókjaik között mégis Ábra marad a mese hőse.- Tudod, ezt a profánná csupaszított hóhkultúrát élvezem. Ott ül ez a ruhátlan koldus és adja a bankot.- Akkor haraptak az első sárgafényű bornyúcombba a forint palotások, amikor papírra cserélték a tallért, amikor a szám égi ragyogása kihunyt - mondja a melósszagú. Célia fecseg és fecseg. Fug-Germán felajzva gyúrja a beszélő testét. Feszes keblek, combok. A bróker-kölyök csigákkal bókol a lány tomporának. Semmi.- Kőtehén, bontott bornyú. A mészárszékben darabolták miszlikbe azt, ami rossz, de mégis csak egy. Egy és oszthatatlan, a varázslat maga. Ezekkel a papírra silányított fizetségekkel hántották le a pórnépről a dologidők örömét. 853
