Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Tóth Péter: Weöres Sándor közelében
üzememnek Ady nyitott új mezőt, Babits tanított ízére a dalnak, és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak ezt-azt kívánó kordivat előtt. Leveleiben Kodályon kívül Babitsot, Füst Milánt, Kosztolányi Dezsőt is ,AÍester”-ként szólította meg. A teljesség felé c. kötetének pedig így kezdődik az ajánlása: Jlamvas Bélának, mesteremnek köszönöm, hogy megírhattam ezt a könyvet: ő teremtett bennem harmóniát.” Voltaképpen kiket tekinthetünk Weöres Sándor mestereinek? Miért volt szüksége úgynevezett mesterekre? — Azt hiszem, hogy ez szinte kimeríthetetlen kérdés. Valamennyi mester megérdemelne egy-egy külön beszélgetést, elemzést. Egyébként az előbb elkezdett sor tovább bővíthető. Egy alkalommal Nádor Tamásnak úgy nyilatkozott, hogy élő és holt mesterei egyaránt akadtak. Az említetteken kívül Bartókot, Dantét, Shakespeare-t, Góngorát, Hölderlint, Mallarmét nevezte meg. Aztán Dzsajadévát és a nagy kínai költőket. Azt írta: valamennyitől tanult valamit. Stiláris elemeket, szerkezetet, faktúrát. „Vagy egyszerűen: mélységet és magasságot. Kitől ezt, kitől azt. Hol így, hol úgy.” A teljesség igénye nélkül persze felidézhetünk néhányat a mesterek közül. Nemcsak azért, mert Szombathelyen vagyunk, hanem azért, mert ezzel tartozunk az igazságnak: a sort Pável Ágostonnal kell kezdenünk. Ez a kiváló gimnáziumi tanár az elsők között figyelt fel a Szombathelyen botladozó Weöres Sándor tehetségére. Egyébként ő nem tanította az iskolában, „csak” kosztos diák volt nála a kis csöngei fiú. Aki aztán később valódi fiúi szeretettel kereste fel leveleivel és személyesen is. Emlékének verssel is adózott. 1934- ben recenziót írt a Nyugatban Pável Ágoston könyvéről, atyai barátja pedig a Nyugat és a Vasi Szemle hasábjain ismertette A kő és az ember c. kötetét. A pécsi években Várkonyi Nándornak volt megkülönböztetett jelentősége. Ő a háborúban elvesztette a hallását, emiatt nehéz volt vele érintkezni. Termékeny munkakapcsolat alakult ki köztük. A Szíriát oszlopai c. könyvének írása során német és francia fordítások közvetítésével Weörest kérte fel a Gilgames átültetésére. A költőben meglévő mitológiai érdeklődés Várkonyinak köszönhetően új távlatokkal gazdagodott. Egyébként nagyon szépen emlékezett meg Weöres segítőkészségéről, odaadó érdeklődéséről és átlényegítő képességéről. A babiloni szövegek hatásáról ezt írta: „alighogy átvette, nyomban oly otthonosan mozgott benne, mint hal a maga tavában; rekonstruálta az egész vízözön kori világot, személyes ismeretséget kötött az istenek és hősök seregével, kívülről tudta történetüket, fejükkel gondolkozott, lelkűkkel érzett. A magyarázat persze az, hogy a benne levő ősköltő találkozott az ősköltészettel.” A következő mesterrel, Hamvas Bélával csak azután ismerkedett meg, hogy a Diáriumban megjelent a filozófus értékelése az Elysiumról. Weöres akkor még csupán a Láthatatlan történetet olvasta tőle. De már korábban is foglalkozott teozófiával. Csöngén, meg Celldömölkön. Rudolf Steiner filozófiája izgatta. Most persze nem az a kérdés, hogy az mennyire igaz vagy nem igaz. Az sem érdekes, hogy Weöres nem lett teozófus. Sokkal fontosabb, hogy olyan inspirációkat kapott, amelyekből magas rangú költészet lett. Hamvas Bélát a szó szoros értelmében Weöres választotta mesterének. Ameddig a 835