Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Sz. Dévai Judit: Legalul
önálló lakáshoz juttassanak. A TV3 e tudósításban nem tagadja meg önnön magát: míg a két közszolgálati adó a művészek felajánlásáról közölt hang- és képanyagot, s az alapítvány titkárát illetve kuratóriumi elnökét szólaltatta meg, a kereskedelmi csatorna szerkesztőd szerint nagyobb hangsúlyt érdemelt az, hogy a lakossági árverést vezető Fábry Sándor hogyan próbálja az ócska dolgok árát minél magasabbra pörgetni, a szórakoztató megjegyzéseit kísérő derültség közepette (,A tébolyult absztrakció mentén haladunk — a Garai utcai bazár bizományiban érzem magam. Némelyik tárgy annyira ciki, hogy már jó...”). A hajléktalanok életkörülményeiről szóló két riporfilm a hajléktalan-lét ellentétes típusait mutatja be. Az, amelyet a TV3 Nap-keltéje sugárzott közel 8 perces időtartamban, a Budapesten - sajnos — megszokottá vált aluljáróéletet, s annak különböző életfelfogású szereplőit villantja föl. Az első gondolat, amely e film kapcsán az ember eszébe ötlik, a felelőtlenség: az „értéksemleges” újságírók azonban - bár a műfaj íratlan szabályai megengednék — sem erre utaló kérdést, sem kommentárt nem fűznek a látottakhoz. így marad a puszta tény: a maga egyszerűségében, a maga módján talán még boldog is az a hónapok óta az utcán lakó, alig 18 éves, szabolcsi analfabéta, második gyermekét váró roma lány, akinek 7 hónapos gyermekét saját édesanyja a szülőfalujában neveli. A leányt a vőlegénye - aki a Munkaügyi Központ által szervezett számítógépkezelői tanfolyamra jár - a Ferenciek tere egyik telefonfülkéjéből kelve, naponta a könyvtárba viszi, hogy meleg helyen legyen napközben - eközben rendes házról, teljes létszámban együtt élő családról ábrándoznak. Az egyedül élő másik riportalany - egy ötgyermekes, a családját alkoholizmusa és agresszív hajlama miatt otthagyó, s a szakmájában a lakóhely hiányában elhelyezkedni képtelen férfi - viszont kétségbeesett, s többször, végül sírva ismétli: „Itt fogok megfagyni a télen, mert nincs, aki segítsen.”. A TV2 Naplójában közreadott másik, 8 és fél perc hosszúságú riportfilm mind e kilátástalan élethelyzeteket, mind a megszólalók körülményeit tekintve éppen az ellenkezője mindennek, s azt a rendkívül súlyos társadalomszerkezeti problémát illusztrálja, hogy a rendszerváltozás alatt a középrétegek jelentős része szegénységközeli állapotba süllyedt, ahonnan nagyon könnyű a legalsó 10 százalék közé kerülni. Azok az anyák, akik gyermekeikkel együtt a több évtizede menekültként hazánkba érkezett Carlos Lattes Pavez itt bemutatott rákospalotai hajléktalanszállóján élnek, a társadalmi elit szegény tagjai, akik családi hajótöröttekként, tanári, köztisztviselői állásuk megtartása és megőrzése mellett kerültek a perifériára. Ez is oka annak, hogy az éjjeli menedékhelyként, átmeneti és családi szállóként is működő intézmény más, mint a többi: igazi otthon, ahol a benn élők foggal-körömmel harcolnak a jobb életért. Mint egyikük megfogalmazta, a legfontosabb, hogy a gyermeke soha ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy csak a túlélésre kelljen gondolnia - és soha nem adják fel. A rászorulók általában címszó alá azokat a műsorrészieteket soroltam, amelyek egyidejűleg több érintett társadalmi csoport - hajléktalanok, nagy- családosok, intézetben élők, idősek, árvízkárosultak, kórházi ápoltak, fogyatékosok - támogatásához, illetve a tagjai számára megrendezett karácsonyi ünnepségekhez fűződtek. A Duna TV-n több alkalommal is sugározták a csatorna és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös gyűjtésére szóló felhívást, 817
