Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - Sz. Dévai Judit: Legalul
biztosítással nem rendelkező, vagy a magyarországi kórházakból fizetés nélkül távozó osztrák állampolgár és a jobb felszereltséggel, gyógyszerellátással és képzettebb szakemberekkel rendelkező magyar kórházakban gyógyulási lehetőséget kereső határon túli magyar között - nem kevés cinizmussal jegyzi meg: „a környező országok magyarlakta településeiről nagyon sokan jönnek át, és — idézőjelben - rosszul lesznek a kórházak közelében, hogy itt megfelelő szakmai ellátásban részesüljenek, és ezeket a betegeket is el kell látnunk. A kórházak nagy része nagyon keményen jótékonykodik.” A nemzetben való gondolkodás képességétől megfosztott és megfosztani hagyott generációk közvéleményformálói - nem véletlenül a legnagyobb nézőterű hazai csatornák képernyőin - témaválasztásukkal, illetve az ideológiájuknak megfelelő riportalanyaik gondos kiválogatásával emígyen gondoskodnak arról, hogy közönségük idősebb és felnövekvő tagjai számára is magától értetődő legyen az elszakított nemzetrészek iránti szolidaritás teljes hiánya. Irányadónak kellene tekinteni a médiatörvény azon passzusát, amely úgy fogalmaz: „A közszolgálati műsorszolgáltató és a közműsorszolgáltató különösen köteles a nemzet, a nemzeti, az etnikai, a nyelvi és más kisebbségek méltóságát és alapvető érdekeit tiszteletben tartani, nem sértheti más nemzetek méltóságát.” (23. § (1)) Joggal kérdezhetnénk, hogy a saját nemzet érdekének tiszteletben tartása — a nemzeti és egyéb kisebbségek elleni gyűlöletkeltés tilalma (3. § (2)) mellett -, az elszakított saját nemzetrészek elleni hangulatkeltés elítélése miért nem kérhető ugyanígy számon? Az elnyomorodás lépcsőfokai Hobsbawm a szegénység három, élesen nem szétválasztható jelentését különbözteti meg: a társadalmi szegénységet (amely nemcsak gazdasági, hanem társadalmi egyenlőtlenséget is jelent), a pauperizmust és a morális szegénységet. A pauperizmus emberek olyan csoportját írja le, akik külső segítség nélkül vagy teljesen képtelenek önmaguk eltartására, vagy az olyan szintű önfenntartásra, amit az adott időben konvencionálisán minimálisnak tekintenek.11 A szegénység e jelentése alapján az alábbi témacsokorba azokat a tudósításokat soroltam, amelyek a társadalom legelesettebb tagjaival: a hajléktalanokkal, általában a rászorulókkal és a megélhetési gondokkal küzdőkkel voltak kapcsolatosak. A vizsgálati egységek számának csaknem az egynegyede (26 db), az össz- időtartamnak viszont csak az egyhetede (valamivel több, mint 51 perc) jutott a társadalom perifériáján élő hajléktalanoknak. Az otthon nélküliekkel kapcsolatos híradásoknak szám szerint közel a kétharmada, időtartamát tekintve viszont alig több, mint a kétötöde jutott a közszolgálati csatornáknak. Ezek szinte kivétel nélkül tárgyilagos, rövid tudósítások voltak (csupán a Duna TV egy-egy lapszemléje illetve képes híre bővítette a műfaji kínálatot), amelyek- az ünnep kapcsán kivételes figyelemmel - a legrászorultabbak felé forduló állami intézmények, karitatív szervezetek és magánszemélyek segítőkészségét voltak hivatottak dokumentálni. A vizsgált időszakban mindössze a TV2 Naplójában és a TV3 Nap-keltéjében találtam egy-egy olyan hosszabb riportot, amely nem közvetlenül a szeretet ünnepéhez kötött, kampányszerű szegény- gondozás és jótékonykodás tényeit rögzítette, hanem részletesebben foglalko814
