Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Szemadam György: Bor és művészet

SZEMADAM GYÖRGY Bor és művészet TANULMÁNY-VÁZLAT HAMVAS BÉLA NYOMÁN Ebben a gyönyörű, szüretelő őszben, először is a borról szeretnék szólni. A borról, amelyről Hamvas Béla után már szinte semmi újat nem lehet mondani, különösen nekünk nem, akik jószerivel már azt sem tudjuk, hogy milyen is a bor. Azaz: milyen az igazi, a valóságos, a vérbő, a nagyszerű, a tragikus, a sorsszerű, a küldetéses élet. Mert a bort minden kultúra a vérrel és az éltető testnedvekkel asszociálja, s így általános értelemben az életerő, az élet, sőt a halhatatlanság szimbóluma. Talán Hamvas Béla volt az utolsó, aki tudta ezt a fontos összefüggést és -aki ,A bor filozófiájá”-ban azzal az emelkedett komolysággal szólt e témáról, ami megilleti a bort és ami Hamvasra annyira jellemző volt. Mert ő még tudta, hogy a bor az emberi lélek felemelkedését segíti. Ő a borra gondolva nem a lerészegedett Noét látta maga előtt, aki meztelenül feküdt a sátrában és fiai­nak kellett betakarniuk szemérmét, hanem a vízözön utáni új kor méltóság- teljes szőlőművesét, az első szőlőtő ültetőjét. ,A szivárvánnyal együtt megjelent a feloldó ital. A bort én csak egyik leg­magasabb kegyelmi aktusként tudom megérteni. A bor felold. Van borunk. Az átkozott sokkot fel tudjuk oldani. A bor visszahozza eredeti életünket, a pa­radicsomot, és megmutatja, hová fogunk érkezni a végső világünnepen. Ezt a hidat az első és az utolsó nap között az ember csak önkívületben bírja ki. Ez az önkívület a bor.” - írja Hamvas. A bibliai moábiták és ammoniták szó szerint is a bornak köszönhetik éle­tüket, hisz Lót részeg önkívületben nemzette e két nép őseit, miután férfi nélkül maradt leányai leitatták és szeretkeztek vele, hogy nemzetségüknek magva ne szakadják. Melkizedek bort áldoz Istennek, mint ahogy a hettita Napistennek és Ju­piternek is bort áldoznak hívőik. A görögök Dionyzosa, és a rómaiak Bacchusa pedig egyenesen a bor, az öröm, a mámor, a tombolás és az újjászületés istene. Ez utóbbi minőségben sokan Krisztus egyik előképét látják benne, s termé­szetesen az sem véletlen, hogy a keresztények a kenyér mellett az Istennel kötött új szövetség egyik jelképeként Krisztus vérét bor színe alatt veszik ma­gukhoz. A fehérbor a Kereszthalált halt Megváltó testéből kifolyt nyirkot, a vörösbor pedig a vért szimbolizálja. Régi, nálunk is ismert rítus volt egykor a bor italáldozatként való földre, vagy tűzbe fröccsentése, s faluhelyen még ma is magától értetődő a szerződé­sek boráldomással való megpecsételése. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom