Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Zsávolya Zoltán: Mindennapi irodalom
ZSÁVOLYA ZOLTÁN Mindennapi irodalom MARAFKÓ LÁSZLÓ: FELJEGYZÉSEK SENKINEK Az irodalom határmezsgyéi ma bizonyos tekintetben fontosabbnak tűnnek föl, mint maga az irodalom. Főként azért, mert a hagyományos értelemben vett literátus műveltség társadalmi súlya rohamosan csökken, s a belőle fakadó tevékenységi kör (szakma, hivatás) elismertsége szinte alig kivehető a mégoly ötletes módszerekkel dolgozó és mégoly finom szociográfiai leírásokból, elemzésekből is. A mindennapok világában a könyv mint olyan már nem játszik túlságosan nagy szerepet, még kevésbé beszélhetünk arról, hogy az esztétikailag valóban értékes vers- vagy prózakötetek a szellemi értelemben vett háztartások lényeges, funkcionális tartozékai volnának. S ha mégis, akkor sem a mai, kortárs darabjai vannak jelen az otthonok polcain (vagy egyre inkább a CD-ken), hanem „csak” a klasszikusok kapnak helyet a nem-papír üzenethordozóra rögzített szótárak, demo-anyagok, miegyebek mellett. Amit persze önmagában még mindig tartható helyzetnek, bizonyos szemszögből elviselhető eredménynek minősíthetünk, de mégiscsak fájdalmas, hogy az a fajta, a régiek fellépése idején még annyira természetes szellemi együttha- ladás, amely alkotó és befogadó gondolkodásának, szívverésének azonos ritmusára vallott, mára jószerivel eltűnt. Vagyis: igazából nem tűnt el, de inkább csak a szélesebb közönség nyelvén beszélni tudó, ugyanakkor a szellemi igényességet sem szem elől tévesztő írástudók képesek felkelteni olvasótáboruk csaknem valamennyi érett és értelmes, általánosan művelt tagjában azt a felemelő és kellemes érzést, hogy lényeges műveltségi-művészeti eseménnyel van dolga, miközben ez az esemény az ő személyes (mindennapi) életében ugyancsak nyomot hagy. Voltaképpen minden valódi irodalom fokmérője, garanciája ez a kettős tudás, hogy a létrejövő műben egyidejűleg legyen fellelhető a mindenkinek-valamit- nyújthatás készsége és képessége, illetve az ettől ideálisan elválaszthatatlan, közérthető módon alázatos formálásmód sajátos, egyéni ötvözete. Ennek a törékeny ötvözetnek a kialakítása (kiküzdése) azonban meglehetősen nehéz, aminek következtében vagy a fellegjáró lilaság, vagy az igénytelen szórakoztatás felé mozdul el a szerzők többsége. Amiből egyfelől nem lesz közösségi szolgálat (de még társadalmi-kulturális szolgáltatás sem), másfelől pedig általában nem lesz irodalom. Talán legnehezebb is a központinak tekintett műfajok, a líra és az epika területén megcélozni a majdnem lehetetlent, sokkal több eredménnyel kecsegtet, ha az irodalom és a „valóság”, a művészi érvényű szövegalakítás és a konkrét emberi-alkotói tapasztalat rög719
