Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 7-8. szám - Máthé József: Két vers - egy motívum
TÉLI ÚT Erdőszél. Porhó indult virradóra. Zizegve száll, mint a futóhomok. Friss fátylakat borít a régi hóra. Erre valaki járt már. Friss nyomok. Kétféle nyom. Itt küzdhettek a széllel vagy egymással? Sok a tiprás jele. Itt a halál vitt valakit az éjjel. Nem akart menni, birkózott vele. Mindkét vers kulcsmotívuma a „lábnyomok” (Illyés verse ezt címével is jelzi), mely leíró tájelemekkel átszőtt metonimikus-metaforikus képsorba illeszkedik bele. A kontúrszerűen vázlatos tér-viszony (a havas táj) Illyésnél valamelyest anyagszerűbb, tárgyiasabb, érzékletesebb, mint Aprilynál, aki inkább patinásán „szűkszavú”, sejtetó'-jelzéses leírást alkalmaz. Jelen idejű lírai alaphelyzetből („vershelyzet”-ből) indul és bontakozik ki mindkét műben a művészi „oknyomozás” (az „okozattól” a feltételezett „okig” haladó „vizsgálat”) — a „lábnyomokat” fürkésző-értelmező költői képzelet, gondolati-ér- zelmi-hangulati asszociációi (Illyésnél dinamikusabb és szaggatottabb, Aprilynál moderáltabb-lassúbb) mozgását követve, rekonstruálva. Illyés verse a jelen időt a képzeletbeli múlttal gyorsabban, elevenebben változtatja, ezáltal is mintegy élénkítve, vibráltatva a versbeszéd (élőbeszédhez igazodó) dinamikáját, erőteljesebben érzékeltetve a két szerelmes életsorsáért „drukkoló” költői képzelet asszociatív mozgását, a lírai én belső nyugtalanságát2 (>rA kétnapos hóban jól láthatók / a lábnyomok. / Itt jött a férfi /.../ És szembe /.../ a lány. / Itt találkoztak. - Aztán - hol a nyom? / A völgy felé, a hó-fuvatokon / csak az a súlyos férfi-láb / megy már tovább...”). Aprilynál a térhelyzethez (frissen behavazott erdőszéli út) kapcsolódó jelen idő és a (látomásosan feltételező-találgató) közelmúlt síkjai elmélázóbb lassúsággal, visszafogottabb tempóban, de ugyancsak nyugtalanul — s ebben az esetben szorongásos félelemmel viaskodó életérzést, kedélyállapotot sugallva - váltakozik egymással. A Lábnyomok záró sorai („És ő, a kicsi könnyűség? // Oh, bár örökre - / tartó boldogság kapta volna ölbe!”) egy lehetséges s a két fiatal szerelmes számára megvalósulandó-beteljesülendő boldogság ódái hangú óhajával nyit távlatot a múltból a jövő felé. A Téli út rezignáltabb hangulatról, a lírai én drámaibb lelkiállapotáról és belső feszültségéről, az emberi lét végső kérdéseivel (élet és halál) viaskodó belső világ nyugtalanságáról tanúskodik (,Két féle nyom. Itt küzdhettek a széllel - / vagy egymással? Sok a tiprás jele. / Itt a halál vitt valakit az éjjel. / Nem akart menni, birkózott vele.”). A két vers tehát közös motívumuk, inspiráló alapélményük s a költői eljárás-vizsgálódás-meditáció hasonlósága révén (érdekes módon) valóban rokon alkotások; szövegegészükben egy-egy látomásos lét- és sorsszimbólumot bontakoztatnak ki rövid formai keretben és lényegre világító tömörséggel, ám egymástól mégis különböző költői magatartás, szemléletmód, művészi ízléskultúra jegyében, más-más gondolati-érzelmi jelentéstartalommal, „oknyomozó” következtetéssel. Egyik a remény és az elképzelt boldogság 711
