Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 1. szám - Czeslaw Milosz: A te szavad; Descartes utca; Folyók; Nem az enyém; Pelikánok (Costa Rica) (versek)

Míg át nem adtam magamat neki és vitt és úsztam benne,

A diadalmas dél roppant tükrös egén át.

Partotokon voltam a nyári éj elején is,

Amikor telihold kél és az ajkak szertartásosan összetapadnak. S hallom csobogástok, a kikötőnél, úgy, ahogy akkor,

Hívogat ölelésre, vigasztal, enyhületet nyújt.

Elmegyünk, míg zeng minden elsüllyedt város harangja.

Múlt nemzedékek követségei üdvözlik az elfeledteket.

S visz tovább, egyre tovább szüntelen áramotok.

Ami nincs és nem is volt. Csak a pillanat, az az örök.

Nem az enyém

Úgy tenni egész életemben, mintha enyém lenne világuk. S tudni: megszégyenít ez az áltatás.

De mi mást tehetnék? Ha üvölteni

Meg prófétáim kezdenék, senki se hallaná meg.

Nem arra valók a képernyők és mikrofonjaik.

Lenn az utcán sokan bolyonganak hozzám hasonlók Kik magukhoz beszélnek. Pádon alszanak a parkban, Vagy aszfalton, sikátorokban. Mert túl kevés a börtön Ahhoz, hogy minden nyomorultat odacsukjanak. Mosolygok hát és hallgatok. Engem már el nem kapnak. Asztalhoz ülni a kiválasztottakkal - igen, ehhez értek.

Pelikánok (Costa Rica)

Csodálom a pelikánok szüntelen tevékenységét.

Alacsony röptűket a tengerszint fölött. Helyben-ingadozásuk, hirtelen zuhanásuk A kiszemelt halra, a fehér csobbanást.

S ez így megy reggel hattól. Mit nekik a táj!

A kék óceán, a pálmafák, vagy a láthatár.

(Ott, mint távoli hajók, apály idején Felfedik magukat a sziklák, sárgászölden Lángolnak, rózsa- s ibolyaszínben.)

Ne közelíts az igazsághoz. Élj láthatatlan Alakokat képzelve, amelyek a nap alatt laknak,

És szabadok, nem bántja őket éhség vagy szükségszerűség.

(Gömöri György fordítása)