Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 7-8. szám - Vári Attila: Bagolyfészekben

két pont közti potenciál különbséget feszültségnek nevezzük, mert mindenről Klára jutott eszébe, és még a vízben is a fizikai törvények szerelemre való alkalmazását fröcskölte felénk, s mi Imola-Lolával csak álltunk a nekem nyakig érő vízben, de ő belém kapaszkodva csak lebegett, nem érte lábujjhegyre állva sem a meder alját, s a tanár úr, duóban Klárával azt énekelte, hogy valamiféle elektromotoros feszültség olyan, hogy erősíti a gyengülő, de gyengíti az erősödő áramot, és akkor Lola megcsókolt, és azt mondta, hogy ő éppen ilyen: ha gyengül, erősíteni kell, ha pedig erős, el kell gyöngíteni.- Ügy bámultál az ünnepségen te kurvapecér, hogy muszáj volt beléd- szerelmesedni - mondta.

A fiatal fizikatanár, akit már minden tanítványa tegezett és becézett is, röhögve adta ki az utasítást:- Most pedig vizsgáljuk meg, hogy vajon a gravitáció törvényének megfelelően Imola-Lola barátjának varázsvesszeje az eget, vagy a földet kémleli - mondta, s hirtelen körénk gyűltek, de Lola rám tapadt, s zokogva kérte a fölhevült lányokat, hogy ne bántsanak, s a közelítő reggel fényében, a szétmázolt festék miatt ijesztően eltorzult arcával hihetővé tette számukra, hogy arra is képes, hogy vízbe ölje magát miattam, és a lányok ismerték, tudták, hogy még gesztusaiban sem hazudik. Magához ölelt, keze nyakamra tapadt és sírva kérdezte:- Ugye szerethetlek nyugodtan?- Ugye az enyém vagy? - kérdezte, amikor a munkába siető emberek között a vizesen magára csavart áttetsző ruhájában egymásba fonódva sétáltunk hazafelé. - Ugye te leszel az egyetlen szerelmem?

Amikor a fennsík pereme után megláttuk a végtelen erdővel borított völgyet, azt mondta, hogy minden patak egy folyóhoz vezet, a folyó pedig hazasegít, és akkor már nem keringett fölöttünk a sas, csak a sánta róka követett, és ettől biztos volt benne, hogy hamarosan emberek között leszünk.- Hazaviszel? — kérdezte az érettségi bankettet követő fürdőzés után.- Igen. - mondtam, s amikor elindultunk, ő végre nevetni kezdett. - Buta! Én nem hozzád haza, hanem hozzám haza akarok menni.

Az úton megbámultak az emberek, Lola áttetsző ruhájából folsejlő teste a reggeli fényben visszafordulásra késztette a szembejövőket, s úgy lesték, mint ahogy mi lestük két héttel később a kiránduláson a patak egyre szélesedő medrét, de a fürdőzés hajnalán hamar hazaértünk, s amikor bementünk a házba, azt mondta, ne lepődjek meg, az anyja ismer, és azt is tudja, hogy együtt jövünk.- Mondtam, hogy veled jövök, mondtam anyának is, hogy biztos veled leszek, mert elcsábítalak - és megcsókolt. - Mert én választottam, nem te.- Anya, itt vagyunk - kiáltotta, s az egyik szobaajtó mögül egészen fiatal nő lépett ki, Annamária volt, hajdani osztálytársam, verseim szerelme, aki tizennégy évesen azért maradt ki az iskolából, mert terhes lett, s mert nem engedte, hogy elvegyék tőle a gyermekét.

Néztem Annát és Lolát, és semmit sem értettem a világból. Hiszen úgy szerettem Annamáriát valaha, mint ahogy senkit őelőtte, s mert már volt valakié, hát úgy gondoltam rá később, fölhevült kamaszos álmaim közepette, hogy ő az a nő, akit akár én is megkaphattam volna...

592