Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Vajda Andrea: Életfilmkockák
(Dowti)-han egy fényképelőhívó férfi egyhangú életét ismerhetjük meg, aki esténként édesanyjával mások fényképeit nézegeti: így utazik, s mások életébe álmodja a magáét, de aztán jön a megrendelő és visszaköveteli a papírlapocskákra kicsinyített tulajdon életét. A (Film) című elbeszélésben egy férfi mesél az apjával való összetűzéseiről, mely az apa fejében a gyerekgyilkosság gondolatát vetette fel. Ezt szeretné megfilmesíteni egy filmrendező'. Ez esetben az életet ténylegesen is filmkockákba sűrítik, a különbség: míg a filmben tetszőlegesen variálható a történet, például az apa meg is halhat, addig az életben utólag már nem változtathatunk a történeteken. Ebben az „életfümkocka-gyűjteményben” természetesen kiemelt szerepe van az emlékezésnek, a múlt felidézésének. A történetek nagy része valamilyen emlékre épül. Az emlékezés az élettel egyenlő. Mert az igazi élethez nem elegendő a fizikai lét, lelki élet is szükséges, melynek szerves része az emlékezés. Vér című írásában leszögezi: ,jaj annak, aki nem képes - ne adj isten nem akar! - emlékezni”. Eszerint az „Ügyvéd úr” a Rekonstrukció ban csak fizikai életet él, lelkileg halott, mivel semmire sem emlékszik múltjából. Van azonban, aki nem akar emlékezni, mint a (Mindig ketten) Emilje. Felesége öregkorukra elhatározza: „ezentúl élni fogunk!”, s elbeszélik egymásnak életüket. Emil tiltakozik, mert a múlt olyan borzalmakat takar, hogy mire a végére ér, tudja: elveszti felesége szeretetét. Az emlékezéstől elválaszthatatlan az idő problémája. A múlt eseményei meghatározzák a jelent és a jövőt. Az ember akkor él a jelenben, ha ismeri a múltat, legfőképp a sajátját. Mindenkinek szembesülnie kell az idő múlásával, mint Az óra című írás főhősének, aki harmincadik születésnapjára édesanyjától faliórát kap ajándékul, hisz „ki is figyelmeztethetné egy órával a majdani öregségére, ha nem szülei, akik fiatalok voltak, mikor ő született és öregek most, mikor ő még fiatal?”. Az időt csak egy időn kívüli lény állíthatja meg, mint A gyerek című elbeszélésben, ahol az elbeszélőnek megjelent egy tündér, s ő azt kérte tőle: hadd legyen örökké gyerek. Gyermekkora végén, halála előtt azonban rá kell jönnie, hogy egy aktív gyerekként átélt élet éppoly kimerítő, mint a hagyományos életút. A gyermek-lét is foglalkoztatja az írót. Több írásának gyerekek a főszereplői, ugyanakkor a felnőttek szintén állandóan vágyakoznak vissza a gyermekkorba. Néha a gyerekek sokkal érettebb, igazabb, értékesebb gondolkodásról adnak számot, mint a felnőttek. Az Egek Adámja mise helyett hintázik, s a hintából kiesvén, mintegy megvilágosodva, a perselybe szánt pénzt egy kukában guberáló férfinak adja. A verés gyerekfigurája naplójában ugyanazt az eseményt sokkal emberibb módon meséli el mint szülei, s kiderül, a rohanó, munkától megcsömörlött világban a családtagoknak nincs idejük egymásra, főképp a szülőknek a gyerekeikre. A repülés is alapvető motívuma az írásoknak, melynek gyakran a hinta a földi eszköze. A felnőttek is visszaülnek néha a hintába, hogy újra gyermekké váljanak, legalább egy pillanatra. A hinta főszereplője is azt érezteti: mindenki repülhet, s lehet gyerek, ha akar. Van aki nem tud repülni, pedig erre vágyott egész életében, mint a Játszótér egyik szereplője, aki álmait unokája által látja beteljesülni. A Gyónásban a haldokló végső gondolata a repülés. A mellette ülő papnak elmondja, hogy élete utolsó napján szeretne madárrá változni, s csak ez az egyetlen bűne - ha ez ugyan bűn - ami alól feloldozást kér. A repülés által szabaddá válik az 566
