Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Sümegi István: Az igazság szabaddá tesz?

amely témáját tekintve teljességgel illeszkedik ugyan a többi íráshoz, koncepciójában azonban különbözik (ld.: 8. o.).

A szerző, a mondottak ellenére, nem gyúrta össze elgondolását kerekké (monográfiaszerűvé), csupán egymás mellé illesztette a külön-külön megírt tanulmányokat, és az olvasóra bízta ezek összetűzését. Nem csak azért sajnálatos ez, mert az olvasó dolga így jóval nehezebb lett, sokkal inkább azért, mert ha a szerző' kísérletet tesz a szálak elvarrására, akkor bizonyára felszínre került volna néhány olyan kérdés, amelyek vizsgálata szerintem elmaradt, és föltehetően megspórolható lett volna néhány félreértés is, melyekre egészen biztosan ez az írás is szolgáltat majd példát.

Kivel, mivel vitatkozik a könyv? Az, hogy vitatkozik, méghozzá helyenként meglehetó'sen magas hőfokon, kétségtelen. Első ránézésre azt válaszolhatjuk, hogy az atomista individualizmussal (8. o. és másutt), pontosabban az indi- vidualizmus-kommunitarizmus vita individualistáival (109. o.), továbbá a negatív szabadságfólfogással, amit az atomista individualizmushoz - a könyv megállapítása szerint - logikailag koherens kapcsolat fűz (8. o.). Nyilvánvaló azonban, hogy nem csak velük. Úgy tűnik számomra, mintha ezeket a teóriákat csupán ideológiának tekintené a szerző, és azt tartja valóban fontosnak, amit ez az ideológia eltakar. „Mert egyrészt persze úgy tűnhetnék, hogy 1989 után, az úgynevezett liberális demokráciák győzelmével a szabadság (vagy legalábbis a politikai szabadság) az euroatlanti társadalmakban megszűnt gyakorlati probléma lenni. Ám mint minden nagy győzelem, ez is felért egy vereséggel: ami addig problémamentesnek, mindenképpen kívánatosnak és a .legfőbb értéknek” tűnt, az kérdésként, s ha más értelemben is, de ismét megoldandó problémaként kezdett tudatosulni, miközben a kritikai kérdésfelvetés hagyományos formái és eszközei javarészt hitelüket vesztették - olvashatjuk a könyv első soraiban (7. o.).

Kérdezzünk tovább: Mi az, ami szabadságunkban mint megoldandó probléma áll előttünk? Erre nem találtam pontos választ a könyvben, csupán egyetlen olyan helyre akadtam, ahol valamiféle válasz látszik körvonalazódni: „Én mindenesetre úgy gondolom, egyenesen igazságtalanság éri Kantot, amikor gyakorlati imperatívuszát annak alátámasztására idézik, hogy mindenkinek elidegeníthetetlen joga saját vágyait és hajlamait, a boldogság személyes vízióját követnie, azzal az egyetlen megkötéssel, hogy másokat nem akadályozhat ugyanezen jogok gyakorlásában. Meggyőződésem, hogy Kantnak nincs semmi köze napjaink individualizmusának ehhez az egyre inkább ellaposodó áramlatához, mely a morálfilozófia tógájában a piac és a korlátlan fogyasztás elvárásaira készíti fel a „polgárokat”. (103-104. o. Kiemelés a második mondatban: S. I.). Az atomista individualizmus és a negatív szabadságfölfogás tehát a piac és a fogyasztói társadalom ideológiája lenne? És mi a baj a piaccal és a fogyasztói társadalommal? (Ha a fogyasztás azt jelenti, hogy Kirké disznójaként habzsolunk, akkor persze világos a válasz, de föltétlenül ezt kell-e jelentenie, és ilyen értelemben beszél-e fogyasztásról a szerző?)

Úgy gondolom, hogy még egy lépést kell tennünk „visszafelé”. A „Kivel, mivel vitatkozik a szerző?” megválaszolásához azt kell előbb tisztázni, hogy ,Ki a szerző?”, azaz tisztázni kell azt a tudásszociológiái pozíciót, ahonnan a könyv kérdésfóltevései erednek. Aszociologizálás azonban mindig azt a benyomást kelti, hogy az elemző övön alul üt, mert nem úgy kezeli a szerzőt mint

556