Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Prágai Tamás: Náci bácsi története

amelynek szervezetét nem a nyers szövetkezés, hanem a közös intézmények, a közös adminisztráció alakították ki. A régi kultúrtermeteket meghódító inkák a mai Perut és Chile egy részét magában foglaló rengeteg birodalmukat a fő­városból kormányozták, az alávetettek helyi igazgatását meghagyva, de inka tisztek és katonák ellenőrzése alatt. A régi vallást, a régi nemzetségi beosztást nem háborgatták: a honvédő háborúk hőse, a legendás Kupa vezér, a hagyo­mány szerint az Inka házzal is szoros kapcsolatban állt, de erős, nemzetségi viszonyokon alapuló tekintélye ellentétben állt a hódító nemzet központosító tö­rekvéseivel. A fiatal Inkában a földművelés az élet lényeges alapja, a termékeny terü­letek gondos kihasználása, teraszműveléssel, víztartályokkal, öntözőcsatornák­kal. A déli területeken ugyancsak virágzik a szőlőművelés, ami a szakrális élet­forma, az istenhez kapcsolódó viszony új formáinak meggyökeresedését idézi elő. Az állattenyésztés, például a kaukázusi juh cs egy félvad sertéstípus, a gnu, valamint az azóta kiveszett bölény rideg tartása is jelentős szerepet játszik, a hagyományos, törzsi eszmekor (elemei, a foggal herélés és a koponyalékelés még e század elején is kimutathatók), a pásztorhagyomány révén pre-római keresz­ténységgel színeződik át. A nemesfémnek iparművészi feldolgozása mellett a juhtenyésztéssel kapcsolatban a szövés mestersége is népművészetté fejlődött, tarka, gyakran festett, sőt sablonnal nyomott mintákkal is. Egyébként kevésbé tagozott társadalom, tninj az azték, intézményei egyszerűbbek, középületeik kevésbé monumentálisak. írásuk botokra vésett rovásírás. Nagyobb változás akkor következett be Inka életében, amikor az európai civilizáció fehér lakossága agresszívebb hódító politikát indított a XVI. század­ban: az Inkaház eleinte iszlám kapcsolatok védőszárnya alá menekült, majd behódolt a fehér expanziónak. A fehérek felszámolták Inka hagyományos gaz­dasági ágazatait, és a hiedelemrendszer megnyilvánulásait is üldözni kezd­ték...” „Jani bácsi a Tanár úr mellett szállt síkra, nagyapjának a sógora dolgozott a heténypusztai ásatáson, só't, még annak a köveiből épült egy kis szoba-kony­hát, igaz, de még présházra is futotta a béki szólókén, úgy hordták szekéren a követ. A Hortenziában két pártra szakadni látszott a társaság, a két Kutasi a Zöld Pista pártjára állt, de Jani bácsi kitartott a Tanár úr mellett, mert ő még látta azt a követ, ami a présházból maradt, és csak sárkányos kőnek nevezték; azt használták káposztasavanyításnál, avval nyomatták le a hordós­káposztát. A Zöld Pista akkor döngetni kezdte a lapockáját, és tizennégyet mondott. Jani bácsi kötelességének érezte, hogy bemondja a tizenötöt, a Tanár úr pedig felugrott az asztalra, kárálni kezdett, és felemelte tizenhétre. Tudták, hogy nagy pillanatnak a tanúi. Ama ritka pillanatnak, amikor az emberi lélek feloldódik az ünnep transzcendenciájában, és az ég összeér a föld­del. Tizenhétre még sohasem emelték fel Pálmajorban. Aztán valaki felvetette, hogy menjenek el, győződjenek meg róla, megvan- e Gödre fölött a lyuk, és a pillanat ünnepélyessége megtört. Az indítványt lázas készülődés követte. A Zöld Pista bizonyisten elvitte volna a társaságot a Wartburgján, de előző este leszakadt a hátsó féltengely, úgy kellett a kocsit 507

Next

/
Oldalképek
Tartalom