Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 6. szám - Száraz Miklós György: A Jóisten ablakai
- Normális? Mint én?- No-no! - nézett rám hamiskásan. - Rosszul tetszik esni valami? Hát nem, kisfiam, megnyugodhatsz, te nem vagy normális. Túl sok van benned énbelőlem. Meg az apádnak sincs ki az összes kereke. De nem vagy az a fajta, aki vízbe öli magát egy jóképű csibész miatt. És ez több, mint szerencse. Aztán a nagyi elmesélte, hogy lánykorában - miért, miért nem, az most mindegy - Prágában egyszer két hétig egy ágyba kényszerült éjszakánként egy kubai lánnyal, aki Schmidt hadnagy fiának nevezte magát, és akinek olyan volt a bó're, amilyen a nagyi zongorájának, annak a csillogó fekete Bö- sendorfernek a lakkozása, amelyik most is ott porosodik otthon a hátsó szobában, és az a csaj, mondta a nagyi, éppen úgy mosolygott, ahogy' kinyitnak egy fekete zongorát, mert annak a fekete lánynak is legalább ötven elefánt- csont billentyű világított a szájában, mert zambó volt, vagyis néger, és indián keverék, és akkoriban Kuba még vidám hely volt, olyan, mint Las Vegas, Monte Carlo és Karlovi-Vary együtt, napfényes, vidám és felelőtlen hely, és az a mosolygós kubai lány, Schmidt hadnagy fia megtanította a nagyit szivarozni, hogy a szivart először meg kell szagolgatni, egész hosszában végig kell szima- tolgatni, aztán le kell csíptetni, le kell nyisszantani a végét, de le is lehet harapni, mert a szivarozás éppen olyan, mint a szerelem, hogy semmi sem tilos, hogy mindent az ég-egy-adta-világon szabad, ami jó, ami élvezetet okoz, ami senkinek sem kellemetlen, és azután azt a szivart meg kell alaposan gyúro- gatni, két kézzel kell dolgozni a borítékján, vagyis a külső' burkán, amit a legszebb színű, finom erezetű, selymes tapintási! nagy levelekből, csupa-csupa külön erre a célra válogatott Jáva-, Szumátra- és Manila levélből tekernek a szivar külsejére, babrálni, babusgatni, simogatni kell a rudacskát, amíg nem lesz mindenütt egyenletes állagú, amíg meg nem szűnik benne a legparányibb ropogás, aztán be kell kapni, és az ujjunkkal O betűt kell formálni, és a szivart a csücsöri ajkunkon néhányszor ki-be kell húzogatni, mégpedig úgy, hogy a nyelvünk kis csatornájában a szivar testét körbenyálazzuk, és akkor a nagyi rámkancsított a pápaszeme mögül, és elmosolyodott, és azt mondta, hogy nehogy azt higgyem, hogy ő itten alig leplezett szexuális felvilágosító kiseló'adást akarna rögtönözni, mert esze ágában sincsen, hanem higgyem csak el, hogy valóban a szivarozás művészetéről folyik a szó, és ha meggyúrtuk és megnedvesítettük, kellőképpen megnyálaztuk a szivart, akkor végre meg is gyújthatjuk, és a füstjével öblögethetünk, a finom füstöt valósággal kortyolgathatjuk, akár haraphatjuk, le is nyelhetjük, és a gyomrunkból pöfóghetjük-böföghetjük vissza, habzsolhatjuk mohón, élvezhetjük aprókat kortyintva, az már mindegy, az már alkat dolga, de amikor a vége felé közeledünk, akkor megint van pár érdekesség, amit meg lehet szívlelnünk, mert például, mesélte nekem a nagyi, Schmidt hadnagy fia azt mesélte neki, hogy például a kubai dohánygyári öreg négerek, ezek a vénséges-vén, dohánylével átitatott, szíjas és inas csokoládébarna férfiak, a szivarfonók és bábozók, akik a legjobban értik a világon a szivarkészítést, és a legjobban értik a szivarozás művészetét is, ezek az öreg négerek, mire a szivar végére érnek, addigra rongyosra, cafatosra rágják, szívják, csemegézik a szivar csutakját, vagy ha nem rágják csatakosra, akkor a vége felé beleszúrnak a bélbe egy kihegyezett gyufaszálat, úgy szúrják bele, hogy két-három milliméternyire kiálljon, és akkor viszont éppen hogy nem rágják szét a szivarcsutakot, hanem a fogukkal megcsippentik azt a 497
