Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 6. szám - Száraz Miklós György: A Jóisten ablakai

kimérten, hidegen, kedvesen, mosolyogva fogadom, hát abból semmi nem lesz, egyből a nyakába borulok, csókolom jobbról is balról is, aztán még el is bőgöm magam, de mindeközben meglepődve veszem észre, hogy nem szerelemmel, hanem szeretettel és aggódással ölelem és csókolom, mint az aput vagy a nem létező bátyuskámat, de mindez csak jóval; évekkel később történik majd, mert akkor már csak elhadartam, hogy „NagyArpiNagÁrpiNagy Árpi!”, aztán elvörösödtem, este pedig előszedtem otthon az apu könyveit, és meg is találtam bennük a Cannabis sativa leírását, meg azt is, hogy a hasisélvezőkről már Hérodotosz is írt, valamikor a Krisztus születése előtti V. század körül, hogy a szittyák, vagyis sztyeppéi elődeink, a szkíták is szívták már a füstjét, és az apu orvosi könyveiben olvastam a Hegyek Vénjéről, a Hegyek Uráról, a Sejk al Dzsebel nevű muzulmán eretnek dervisről, Al-Hasszán íbn-al-Szabbáról is, aki arábiai és perzsiai térítő útjai után a Kaspi-tengertől délre, a hatalmas szent hegy, az őserdőkkel borított Elbruz egy kies völgyében telepedett meg híveivel, és az eszehagyottak, a fanatikusok egy hihetetlen rohammal a bevehetetlennek hitt Alamut sziklaerődöt is bevették, hogy aztán ott, a Sasfészeknek keresztelt sziklaerődben alapítsanak félelmetes szektát, az asszaszinok orgyilkos, mindenre elszánt titkos társaságát, és megtudtam, hogy az asszaszinok valójában hasziszinek, vagyis hasisemberek, ami arabul nem más, mint orgyilkos, mert a kender gyantájának gőzét belélegezve haláltmegvető bátorsággal és a vérengző fenevad kegyetlenségével rontottak az ellenségre, és a Hegyek Vénjének parancsára a szultánok, kalifák, királyok és császárok követei, a keresztes lovagok elhűlve bámuló küldöttei előtt tétovázás nélkül, mosolyogva szúrták saját szívükbe a tőrt, vagy ugrottak ki a Sasfészek ablakain a tátongó mélybe, és ezek a fanatikus hasisemberek, ha úgy adódott, Kairótól Sirázig, Bokharától Jeruzsálemig, Velencétől Cordobáig hajtották végre a leglehetetlenebb orgyilkosságokat, ha kellett, zokszó nélkül meghaltak húszán, hogy a huszonegyedik merénylő tőre célba érjen, és ezt a mérhetetlen hűséget és vak elszántságot úgy érte el a Hegyek Vénje, ahogyan erről Marco Polo is tudósított az 1200-as évek végén, hogy híveit elaltatta, s mire magukhoz tértek, csodás kertben, pompás lakomán, remek borok és dúskeblű, minden malackodásra kész hurik társaságában, illatozó olajas aranymécsek, mézes édességek és puha kerevetek meg selyempárnák közt találták magukat, aztán, számtalan gyönyöröknek utána, újra elaludtak, és hasisbódulatukból magukhoz térve a Hegyek Vén Sarlatánja szerényen bevallotta, hogy hát igen, mit tagadja, Allah engedelmével az ő zsebében lapulnak a Paradicsom kapujának kulcsai, és ha jól szolgálják őt, ha vérüket ontják, életüket adják érte, akkor ő, a híres-neves Old Mountenbike, a Vén Szeszkazánfűtő, Öreg Hasisapó, akkor persze ő rögtön és örök időkre be is juttatja őket a Paradicsomba, de azért az apu könyveiben nemcsak ilyen színes történeteket találtam, hanem szörnyű fényképeket is, csontsovány emberekről, mocskos kunyhókban a saját piszkukban heverő keleti férfiakról, kórházi ápoltakról, gyógyíthatatlan skizofréniásokról, nyálcsorgató elmebetegekről és torzszülött csecsemőkről, mély depresszióba süllyedt, fénytelen tekintetű, önnön sorsuk és bárki sorsa iránt tökéletesen közönyös emberroncsokról, és akkor felismerni véltem a fényképeken azokat a fakószürke bőrű, lesoványodott, alattomos tekintetű emberroncsokat- is, akik a mi házunkba jártak olykor-olykor külön kezelésre az apuhoz, és az apu egyik vaskos orvosi könyvében találtam egy olyan fény494