Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Kilián László: A köztes, mint metafora
Elment William S. Burroughs is. Mindig van egy pillanat, amikor a halál a főszereplő. Amerikai improvizációk: Amerikai improvizációk Az idó' témakörbe tartozónak tekintem Fenyvesi alapvető' hangütését is. Egy Nagy „bekövetkezés” után találjuk magunkat, vagy legalábbis ott érezzük magunkat az eredendő paradigmaváltást követő pillanatokban, ha ezeket a verseket olvassuk. Megtudjuk: új helyzet van, mindent máshogyan kell tenni, újra kell rendezni az életet, a világot. Ugyanakkor rendre valami nagy traumát gyaníthatunk a sorok mögött. Sejtjük: fontos dolgok vesztek el a nagy váltásban, ezért aztán a nagy újrakezdés-érzésbe a rezignáció vegyül itt is ott is. Szerzőnk most is ingázik: a lázadó és a nosztalgikus témaközelítés végletei között. Kiábrándult, lázad, de elveszt egy régi hangulatot, egy fontos pillanatot, aztán nosztalgiázik. Akisszerű ma jelenidejével sokszor fordul össze ilyen vagy olyan nagyidő. A Jelenések könyvének képei, utalásai, homályos mesevagy álomidő bukkan fel és emeli meg a hétköznapot, illetve a vele kapcsolatos érzéseinket. Persze a nagyidő effektus mellett a költő eszköztárában azzal is találkozhatunk, hogy a hétköznapi idő ábrázolását gúnyossá fokozó, néha a reklámok hatásaival direkten operáló halmozásokat, fordulatokat iktat be és ezzel a szürke „egy főre eső mélabú”-ból vagy elégikusság, vagy rock-zenésen vágáns téma-megközelítés válik. Ugyancsak a hétköznapiság egy vetületét, megélhetőségének egy változatát illusztrálja a két könyv szerzője, amikor amolyan belső monológokat jegyez le. A szövegekbe -A káosz angyalában és az Amerikai improvizációkban egyaránt találhatunk közülük - beszűrődnek a külső hatások, a televízió, a rádió, a magnó, a családtag beszéde, ezek keverednek a beszélő reakcióival, az általában vett világról és az aktuális „itt és most” kisszerű helyzetéről alkotott ítéleteivel. A dallamfoszlányok, a kimotyogások és ábrándok kavarognak, és Fenyvesi keze alatt rendre verssé tudnak válni. A képek rendszeres vissza-visszaidézésének Fenyvesi Ottó-féle módszere sajátos. Másként és másként utal vissza a szövegre, a vonatkozásokat itt még csak megerősíti, ott már jellegzetes ritmust ad lírájának. Az újraidézett képek változó szövegkörnyezete ugyanakkor jelentésváltozásokkal jár, de a gondolatritmusnak egy sajátos formájával találkozhatunk. Ez a gondolatritmus- módozat sokszor válik szövegösszetartó erővé. A nők, a szerelem, a szex témája ugyancsak jellegzetes ritmikával tűnik fel a versek sorában. Állandó motívum a szenvedély, a finom női szépség, a gyakorta szinte szemérmesen visszafogott, utalás-szerű vallomás, de ritkábban (inkább csak A káosz angyalában) a szókimondóbb erotikus képek. Ugyanakkor a két kötet ezúttal általam egy egységnek tekintett, tömbjében az elégikus formába öntött őszinte - nevezzük így - mondatnyi, egy sornyi vallomások a szépségről, a szerelemről mélyebben ülnek á lírai szöveg szövetében, mint a direktebb erotika. Avaskos kifakadások, amolyan modern transzparensek a reklámok fikciós világából; ezeket gyakran még a humor, a gúny, vagy az irónia felhangjaival is megfejeli a szerző. Míg az érzelmesség szemkápráztatóan csillan meg itt is ott is, addig az erotikus vonulat amolyan - a szó pozitív értelmében vehető - apró és matt minta. 467
