Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 5. szám - Salamon István: Magyar írók Svájcban
ellenértékét; P. szótlanul, lelkesen írja mindazt, amit Cz. sugalmaz; a francia költő sötét szeme különös, nyugtalan tűzzel ég. P. már évek óta fordít magyar verseket, József Attilát, Kosztolányit, Petőfit; most Versailles-ból utazott ide, hogy velünk találkozzék; gazdag francia család sarja, harcolt a spanyolokkal a polgárháborúban, most anarchista. Esik az eső. Hangosan felolvasom neki Radnóti Párizs” című versét, figyel a szavak zenéjére; aztán ő olvas hangosan, magyar versek francia fordítását adja elő. Ez az első pillanat, útközben, mikor érzem, hogy az életben minden reménytelenség mellett van valami nagyszerű is. ”- Tévedtem az előbb. Most vagyok a csúcson. Most, hogy Máraitól ezt idézted. Márai szövegében a P betű mögött az André Prudhommeaux áll, akiről az imént már a Cs. Szabó idézet is szólt. O volt az, aki az elsötétített városban 1942. november 7-én este megmutatta nekem - amikor Pestről jövet, csóró ösztöndíjasként (ámde a Nemzeti Színház szerzójeként) Géniben a taxiból kiszálltam - azt a házat ahol lakni fogok. Prudhommeaux volt az első ember, akit Svájcba érve megszólítottam. Felkísért a diákházba. - O költő - mondta. Erre én útiolvasmányként elhozott Cserépfalvi-féle József Attila összesből felolvastam neki az Egy spanyol fóldmíves sírversét, mert a lépcsőn már elmondta azt, hogy is harcolt írun falainál. A fű tetten Louis XV palotában, kandallótűz mellett, kétnapos utazás után, reggelig verseket olvastunk. Boldogan észleltük a magyar költészetnek sorsunkba belegázoló hatalmát. Prudhommeaux ettől kezdve József Attilát fordított, egyéb nem érdekelte. Én be se néztem az egyetemre; nappal kiszótároztam a verseket, éjjel fordítottunk. Később aztán, 44 tavaszán, a németek Magyarországba bejövetele után én elkezdtem Svájcban az itthon persze betiltott Nouvelle Revue de Hongire-1 újra kiadni, az egyik első számban közöltem a Spanyol fóldmíves sírversét is. Majdnem belebuktunk, mert az irántunk eladdig elnézően türelmes svájci hatóságok odalettek a versben szereplő Franco tábornoktól. - „Önök visszaélnek egy semleges állam vendégszeretetével, amikor egy másik semleges ország államfőjét tiszteletlenül emlegetik.” Hál’ Istennek Prudhommeaux akkorra már egy kötetnyi József Attila verset lefordított, méghozzá a francia költők versfordítási gyakorlatán, túl- túl-messze túl: az eredeti vers formájában - vagy a francia költészetben ahhoz közel álló formában... Amikor később, 60-as években először Párizsban jártam, sohasem mulasztottam el kimenni szép versailles-i házukba. Ott élt a „gótikus férfi” csontvázzá aszva, rázta a Parkinson kór és a magyar lírának velőkig ható árama... Fordított.- És ki az a lelkes Cz. aki olyan jól egymásra talált Prudhommeaux-val?- Ki volna más, mint Párizs nagy magyar festője, a nagy „francia” festő Czóbel Béla. Boldogan találtak egymásra Prudhommeaux-val, mert mindketten a párizsi argó-1 beszélték. Megrendítő számomra, hogy Márai Sándor ebben az oly sok csalódással teli keserű könyvében - melynek már a címe is a katasztrófát jelezte: Európa elrablása - ott nálam, az én lakásomon írja le: ,Ez az első pillanat, útközben, mikor érzem, hogy az életben minden reménytelenség mellett van valami nagyszerű is.” Az előbb Cs. Szabó szövege felidézte azt a feledhetetlen pillanatot, amikor az őszi hajnalon befut a svájci határállomásra egy vonat Budapestről - a romokban heverő, még deszkákkal beablakozott Budapestről. A vonatnak a szó szoros értelmében át kellett törnie magát a félelmes hírű orosz zónán, s 419
