Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 5. szám - Bitó László: Izsák tanítása

először önti el az élet fénye, hogy minő képek tárulnak majd elé? Vajon nincs, nem lenne oka rettegnie a reá váró más világtól? Hiszen számára a mi életünk világa éppoly elképzelhetetlen, mint nekünk a halál túlvilága. Közülünk sokan már tudnak valamit a rettegett végről, hiszen tanúi le­hetünk haláltusáknak, és magunkban is érezhetjük a halálfélelmet. Ám ez is az Alkotó adománya: a belénk oltott halálfélelemmel is életünket védi. Célja nem az, hogy örök életet sóvárogjunk, hanem hogy elkerüljük azt, ami a számunkra kiszabott életet veszélyezteti. Ezen az oltáron átéltem az elmúlás félelmét, s elfogadásakor a felszaba­dulás gyönyörét. Legmélyebb elmélkedéseimben azóta sokszor éltem át a halál békéjét, amelyből a visszatérés értelmetlennek tűnt volna, ha nem lettetek volna ti, akiknek gondját kellett viselnem... ÉZSAU: Amikor készen állunk a küszöb átlépésére, vajon mindannyian látjuk majd a fényt, vagy csak a kiválasztottak láthatják, akik méltók arra, hogy belépjenek...? IZSÁK: Amilyen biztos, hogy halál vár ránk az út végén, éppoly biztos, hogy mindannyian, szentek és gonoszok is, ugyanabban az ölelésben találjuk ma­gunkat, bármilyen ösvény vezetett is oda. Mi vár mindünkre a küszöbön túl? Ennek tudására nem adott módot a Teremtő. ÉZSAU: De már a kérdés - hogy mi vár ránk a küszöbön túl - mutat valamit: feltételezzük, hogy valami vár ránk. IZSÁK: Amin nem kell aggodalommal töprengenünk, az az élet a halottak világában. Mert mondd: mi értelme meghalni, hogy odaát ugyanúgy éljél? Ha azt mondod: élet - föltételezéseidet a halál utáni létezésről eddigi ta­pasztalataidból meríted, és elhárítasz mindent, ami más. Feltételezed, hogy olyan tested lesz, amilyet hátrahagytál. Azaz mozoghatsz, sőt, talán még szabadabban, mint itteni életedben. Talán repülsz majd, mint a madarak, vagy egyszerűen ott teremsz, ahol akarsz: át sem kell szelned a végtelen si­vatagokat, viharos tengereket, veszélyes hegyláncokat. Azt képzeled, hogy majd ott is gondolkodsz és érzel, méghozzá létednek tudatában. Más hozzád hasonló lények között leszel, mégis mindenektől különálló lény maradsz, ahogy itt a földön mind különállók vagyunk, azaz úgy gondolod, nem válunk eggyé a halálban, ahogy külön-létük végeztével az esőcseppek eggyé lesznek a tengerrel. Akik hisznek a halál utáni létben, tagadják a halált, mert hisznek abban, hogy földi létük után annak folytatása következik. Ha tagadod a halált, nem ölelheted magadhoz, félned kell tőle. Ha félsz a haláltól, nem élvezheted az életet a maga teljességében. ÉZSAIJ: Elborzaszt: magamhoz ölelni a halált! IZSÁK: Ameddig fekete sakálnak, dögkeselyűnek képzeljük a halált, ret­tegünk tőle. Akkor is, ha úgy érezzük, hogy megérdemeljük az örök nyugal­mat. Ha el akarjuk fogadni a halált, amikor eljön az ideje, ifjúkorunktól kezdve nyitott lélekkel, nem pedig iszonyodva kell gondolnunk rá, beszélnünk róla. Gondolj úgy a halálra, mint végső egyesülésre a megbékélés és gyönyör Menyasszonyával. Ha egész életed annak szenteled, hogy megismerd őt, nem félsz egyesülni vele. Jó szívvel fogadod azt, amitől azelőtt féltél, és megtanulod gyönyörnek érezni azt, amit azelőtt fájdalomként éltél meg. 394

Next

/
Oldalképek
Tartalom