Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1. szám - Beke György: Itthon-e a gazda
Kölesér medrébe. A felbomlóban lévó' Swift-Tuttle üstökös járt megint Sza- lonta fölött; 121 és fél esztendőnként szokása visszatérni, abból hullott alá egy meteoritdarabka. Ilyképpen szállt „égi por” Toldi lába nyomára... Miként csillaghullás volt 1882-ben, Arany János halála évében: az eddigi legnagyobb meteorit esett akkor Erdély földjére, Mócson. Hogy is a babona? Minden aláhulló csillag valaki halálát jelzi? Kulin Györgynek immár emléktáblája van Nagyszalontán. Két évvel halála után - kedvező történelmi körülmények között - a szülőváros megjelölte azt a házat, ahol diákkorát, fiatal éveit töltötte. Miként legnagyobb költője, Arany János emléke fölött együtt őrködik Nagyszalonta minden régi és új polgára. Kevés vái'osnak van annyira jellegzetes, messze vidéken ismert jelképépülete, mint a Csonka-torony Nagyszalontán. Katonai őrhelynek épült, a tekintetet messze elhordozó magaslatnak az alföldi síkságon hadakozó hajdúk védelmére. Hadi veszedelmeket és dicsőséget, romlást és reménységet példázott akkor is, mikor régóta nem volt már szükség innen, a felső emelet résein át a közeledő török ármádiát figyelni, erejét kémlelni, nem volt már vár sem körülötte, és a zömök építmény, vastag falaival, földetlen tetejével gólyák, vércsék, baglyok tanyája lett... Ilyennek ismerte meg gyermeki eszmélése idején a Nagy-Kölesér utcából a piacra merészkedő Arany János, majd naponta láthatta, mikor másodjegyzőként a szomszédságában lakott esztendőkön át. Ezt vehette szemügyre a költő-barát Petőfi: a romos tornyot minden oldalról apró házak fogják körül, nem várfalak, mintha óriási, lompos szőrű komondor lenne a romos kőrengeteg, körülötte legelésző birkák a lakóházak... De a békés látvány mögött Petőfi holt századok szellemét kereste, és versben panaszolta el - A csonka-torony -, hogy a feledés szemfódele takarja el a rabláncokat törő hajdani vitézek hadi bátorságát... Arany három évvel később írt verset - Az ó torony -, már nem a közelgő népforradalom felfokozott reményében, mint Petőfi, hanem vereség után, vigaszként idézve meg a régi dicsőséget: Nagy-Szalonta nevezetes város, Mégsem olyan nevezetes már most, Mint mikor volt szabad hajdúfészek, Benne lakván háromszáz vitézek. Szabadságnak, szülőföldnek összemérhetetlenül nagyobb az értéke, ha elveszítettük. Az öregedő Arany végképp elszakadt Szalontától, hivatala, betegsége akadályozta, hogy hazalátogasson, mégis mind többet, éppen akkoriban járt legtöbbet odahaza - gondolatban. Versekbe foglalta mindazt, ami szalontai lakosként oly nyilvánvaló volt számára, hogy nem tartotta érdemesnek írni róla. Mindinkább kísértette költői fantáziáját a hajdúvilág történelme, és nagyvárosi magányában, költői hírneve fogságában a szülővárosa alapítása körüli mondák derengtek fel emlékezetében. Három esztendővel halála előtt, 1879-ben, a Toldi szerelme írása közben váratlanul megszakítja az epikai cselekmény szálát, hosszú kitérőben idézi fel a hajdanvolt történelmet, kortár34
