Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 4. szám - Vári Attila: Borotvált sündisznó

minden városban, pedig olyan ronda, mint egy félig rohadt keszeg. De a nők bevesznek mindent, hozómra is odaadják magukat, ha azt hiszik, hogy úr, aki licitál.

És Tibi megtudta a temesvári, az aradi, a váradi családot, s a vágóhídi fó'nök, Spatz bácsi kinyomozta, hogy Ildi anyja már négy évi fizetésével adósa a banknak, s akkor megszületett a bosszú terve.

Én lecsaltam a professzort a partra, s a nagyfiúk lesből támadtak rá. Zsákot húztak a fejére, megkötözték, aztán meztelenre vetkőztették, és hogy lásson is, Tibi egy csikkel lyukat égetett a szeme előtt.- Tudomásunk szerint ön legalább négy családot zsarol az amerikai adóssággal. Az igaz, hogy egyetemi tanár, de az nem, hogy az Ildi anyját ki akarta vinni Holivúdba.

Laci előszedte a Spatztól kapott számítást és olvasni kezdte.- Klári néni kifizetett az államosítás óta a banknak annyi pénzt, hogy olyan sokat nem is lehet adni két jegyért. A váradi, aradi és temesvári dolgai nem érdekelnek, de innen nem megy el, ameddig nem ad igazolást, hogy maga az adós és nem az Ildi anyja.- Várjatok - mondta Melinda, aki olyan törékeny volt, hogy nem is hitte volna senki, hogy bele mer szólni, ha Tibi, vagy Laci beszél. - Várjatok csak, ez a himpellér azt mondta, hogy mi meg akarjuk borotválni a sündisznókat. Azt mondta, ha az ember fölnevel egy vadállatot, aztán sorsára hagyja, az olyan, mintha patkánnyá borotválna egy sünt. Én most azt ajánlom, hogy vágjuk le neki az alsó szőrét, legyen olyan, mint egy kopasztott patkány, és ha nem fizeti ki a pénzt, akkor tegyünk a fejére agancsot és patkoljuk meg.

Ez még szinte mindenkinek tetszett is, de a legfontosabb dologban nem volt igazunk, pedig abban tényleg mindenki pozitívé szavazott.

Abban nem volt jogunk dönteni, hogy Laci elmenjen Ildiért és Klári néniért és aztán a meztelen professzor előttük kellett elmondja, hogy nincs is Amerika, hogy nős volt már akkor is, amikor az iparos bálon minden szépet ígért. Nem volt igazunk, mert mindenki, de én is láttam, hogy törik szét a fekete bársonyra függesztett madártojás, hogy esik le a konyákig érő csipkekesztyű, és azt is láttam, hogy a fiáker elől kifogott lovak visszahátrálnak, s olyan sebességgel repítik Ildit és Kláriszt a sodrás felé, hogy onnan már nincs Isten, aki kimenthetné őket.

Mi mindannyian diadalra vártunk. Arra, hogy a megcsalt és tönkretett asszony köszönetét mond nekünk, mert egyikünk sem sejtette, hogy létforma lehet az önámítás. Ijedten ültünk, mert hallottuk azt a reccsenést, ahogy a brokátvörös-bálkirálynő eltöri a kislány nyakát még mielőtt elnyelné őket a víz, s már semmit sem tehettünk.

Aztán megszólalt az a hang. Az a hang, amelyet mindannyian nagyon jól ismertünk, mert esténként a kertvendéglőben ő énekelte az éppen divatos slágereket. Mi nem tudhattuk, hogy idegen is van a környéken, de ebben a rettenetben megszólalt a bokrok közül Fajula, a klarinétos.- Nehogy leborotváljátok. Külsérelmi nyomok nélkül kell vízbe fojtani.

És akkor ő is segített és bedugtuk a professzort a gödörbe, ahol öt nappal

korábban még a feketeharcsa volt és a vöcsök, és az élővilág védelmezője alig vergődött. Azt mondta Fajula, hogy infarktust kapott már az elején... és szemlesütve indultunk haza.

294