Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Beck Zoltán: Szövegbe vetni a szerzőt
vegnek csak ez a mozzanata kerül az értelmezés centrumába. Ahelyett, hogy a szövegek és értelmezéseik a mit? kérdését a hogyant-nal váltanák fel, amint erre a kortárs irodalom figyelmeztet. Jónás Tamás cigány származású szerző, első kérdésünk tehát - az előbbi gondolatmenetből következően - erre a - nem cigányként különlegesnek jelölendő - státuszra vonatkozhatna. A kérdés nem kerülhető meg, legföljebb az írásokra való játszatása után mondható: ezek a szövegek nem vesznek tudomást az efféle irodalmiság létezéséről. Federman regényhősétől tudjuk, hogy „a válasz lehet hamis, de a kérdés nem. Persze süket kérdés lehet, ostoba is, de sosem hamis”.3 Ezt kérdezni azért fontos tehát, hogy belássuk a kérdés ostobaságát a válasz „hamisságával” A szerző 1997-ben megjelent Cigányidők című regénye lehetővé teszi az ilyen módon való olvasást-értelemnyerést, mondjuk így: az író cigány, cigány környezetet jelenít meg előbb távolság- tartón, a tablókészítés ábrázoló igényével, majd saját sorsának bemutatásával, amely megint ábrázoló jelleggel, ám már belülről történik, hiszen maga megéli mindezt, s miközben végigjárjuk kemény, göröngyökkel és vargabetűkkel jócskán teletűzdelt életét, megismerjük érzéseit és gondolatait, mígnem eljutunk a jelenig, amely 1997, Magyarország, egy nyugodt dolgozószoba, örülünk, hogy a szerző élete végül szerencsésen alakult és szerző lehetett belőle. Vagy ahogy Bentlakás című legutóbbi verseskötetének egyik recenzense „válaszol”: „(...) és szenvedéses évek, tanúság e megszenvedett, immár harmadik kötet.”4 Ezzel a szövegeket kijátszuk egy olyan olvasatnak, amelyben azok szépirodalmi szövegként alig lesznek olvashatók. Másként gondolva: ha a szöveg elé helyezzük a szerző biografikus énjét, származását, létre sem jön az általunk vágyott dialógus, jelentések helyett pedig a szövegértelmezéstől függetlenül is létező evidenciákra lelünk: azaz a szöveget csapdába kényszerítjük és nem interpretáljuk, mert jelentéseket a szövegen kívül, azt tudomásul sem véve képzünk. De - s ennyit fontosnak tartok megjegyezni - ez nem jelenti azt, hogy a szerzőtől való teljes megfosztottságát tételezzük a szövegnek, inkább azt, hogy „a szöveg maga is szubjektum-természetet nyer, méghozzá a szerzőjével folytatott nyelvi interakcióban”.5 6 Az történik tehát, hogy a szövegben konstruálódnak beszélők. Olyanok, akiknek szövegvalósága rárímel ugyan egyes biografikus mozzanatokra, de nem azonosítódnak, nem azono- sítódhatnak a szerzői egyszeméllyel s annak valóságával.8 Elbeszélők Jónás Tamás már említett (eddig egyetlen) regényének mottója ennek megfelelően - „De még a legérdekesebb mesénél is tudok érdekesebbet. Ez pedig a saját életem története. Ezt a történetet el is mondom nektek.”7 - nem azzal 3 R. Federman: Mosolyregény, Európa, Budapest, 1990. 12. 4 Sajó László: Egy romantikus a harmadikról, In: Amaro Drom, 1999 december, 35. 5 Hoffmann Béla: Az irodalmi mű létmódjának kérdéséhez, In: Bár, 1999/2. 41. 6 Vö. Federman: „a valóság mint olyan nem is létezik, vagy inkább csak kitalált változatában képzelhető el” id. Szegedy-Maszák Mihály: „Bevezetés a szépirodalomba” In: Dyptichon, Magvető, Budapest 1988, 111. 7 Jónás 1997. 280
