Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Antall István: Kő Pál plasztikus világa

gúnyolta a beszédéért... Emlékezik az egykori osztálytárs Oláh János, a Ki- lencek költőnemzedékének tagja, író, szerkesztő. - Tanárnő hagyja már békén, hiszen mi meg azt nem értjük, amit maga mond! - tört föl a pimaszságig őszin­te kamasz igazságérzet Oláh Jánosból. Új hely, új név: Lujos. A bizonyítványt Maczky Lajos névre állítják ki. Fekete Imre tanár úr nyomasztó árnyéka? Ötvenhat utáni kábulat? Előre­látás? Félelem? Mindhárom elképzelhető, s ezekben az esztendőkben minden szorongás, óvatosság: indokolt. Hondromatidisz Rigasz az új keresztapa. A görög osztálytárs, nehezen barátkozik a Lajos névvel, az „a” hangzóval. Először csak neki Lujos, aztán a fővárosban már így honosodik. A közeli bará­tok ma is így szólítják. A próbák mégsem fogyatkoznak. A nyelvekkel, a mate­matikával, kémiával baj van, de a Képzőművészeti Gimnázium szabadabb szelleme segít. Itt valóban a tehetség, s a szaktárgyak fontosak. A rajzzal nincs is baj, de a később oly jelentőssé váló szemlélettel és a színekkel igen. A Macz­ky gyerek giccsel! Mi az istent csinálhatna mást, hiszen eddig zömmel ilyen élményei voltak? Giccsel. Csebi Pogány István nehezen viseli ezt. A kis gim­nazistát „szakmai fórum” elé viszi. Somogyi József ekkoriban a gimnázium meghatározó tanára. Legyen ő a döntőbíró! Somogyi iskolabéli műtermében éppen egy hatalmas aktot bombáz, nyakig agyagosán. Hozzá lökdösi be a gye­reket. - Te Jóska! Én ezt a gyereket kirúgom! Miért Te? Hát mert giccsel! Nem tudok vele mit kezdeni egy festő osztályban, bármit csinálok, giccsel! Szinte magunk elé képzelhetjük a fiatal, erőtől duzzadó Somogyit a mintázó láda tetején, vagy létrán, a mintázófává avatott hatalmas léccel, ahogyan a szobor­tól, a modelltől hátrafordul. - Te kisfiam, te ugye olyan drótosán rajzolsz? Az milyen tanár úr? Hát olyan szerkezetesen, jól emlékszem? Igen... Hát, akkor te szobrász leszel! Menj oda a sarokba, találsz agyagot, és mintázz! Először egy Szókratész fejet kell a gyereknek lemásolnia. Sikerül. Maczki Lajos (úgyis mint Levente) gimnazista marad. Járja és elvégzi a Képzőművészeti Gimnázi­umot. Tudod, én nem haragszom Csebi Pogányra. Évekkel később találkoztam vele a fővárosban az 1-es buszon. Édesanyával voltam. S nagyon kedvesen újságolta nekem, hogy képzelje Lujoskám, én is mintázok. Igen? Komolyan? Ehhez nem tudtam mit szólni. Hívott magához zsűribe, de nem tudtam el­menni. (Később láttam, egy alumínium kecskét készített. Az jó volt.) Anyám tudta kicsoda, hát ott az egyes busz közönsége előtt elkezdte mondani neki a magáét. Hogy igazán nem volt szép magától, ahogyan a kisfiámmal el akart bánni. Én feszengtem, édesanya beszélt, mindenki figyelt. Nagyon kínos volt, csak bámultunk egymásra, amíg le nem szálltunk. A mintázás Alapanyag, alapművelet. Kő Pál gimnáziumi éveiben, a főiskolára történő készülődés idején, és a főiskolán is a stúdiumok, a mintázások során hatnak a minták. Az anyagkezelés szabadsága elsöpri a korábbi esztendők „államo­sított”, lenyalt, semmitmondó, veszélytelen plasztikai elvárásainak unalmát. Pátzay Pál, Mikus Sándor realizmus-közeli klasszicizálása, Medgyessy Ferenc sajátosan archaizáló, nagy erejű szemléletének megoldásai, s a Kerényi Jenőre és Somogyi Józsefre egyaránt jellemző szigorú szerkezet, s az ezzel együttjáró expresszív, mozgalmas felületkezelés nagyon is jelenvaló előkép a szakmában. 253

Next

/
Oldalképek
Tartalom