Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Fejezetek a XX. század eszmetörténetéből
vádak jó része alól. Az Alföldben 1986-ban megjelent többrészes tanulmányát követó' vitában számos fontos érv hangzott el kérdésünkkel kapcsolatban. Először a Királynak először (az Alföld 1987-es évfolyamában) válaszoló Barta János szempontjait szeretném idézni. Azt írta: .Az a közösség, amelynek identitástudatát annyi oldalról fenyegetik reális és szellemi téren is, amelynek identitástudata évszázadokon át problematikus és kevéssé stabil, a bomlás, behódolás, dezintegráció árnyékában a védekezés nagyon változatos eszközeihez kell hogy folyamodjon.” Barta szerint a fejét fel-felütő irracionalizmust nem szabad kijátszani a tiszta ész, a reine Vernunft ellen. A „népi” irodalom történetében kulcsszerepet játszó Szabó Dezső fontos értékének tartja a közösségéhez fűző „elemi kötődés” igényét, amely irracionális vonzalomban „valami mély ’primum movens’-ként ott dolgozott a szeretet is”. Nagyon hasonló a vitában Nemeskürty István mondandója, aki ugyan azt állítja, nem menthetjük föl Szabó Dezsőt, de látnunk kell: „ösztöneiben érzisejti annak a közösségnek vesztét, közelgő tragédiáját, melyhez tartozik.” És e vitától kicsit távolabb, a nyugati magyarságot képviselve, de hasonló szellemben nyilatkozott Szabó Dezsőről Gombos Gyula: „Petur bán avas fájdalma dörög itt a huszadik századra áthangszerelve. Hogy túlzás, szenvedély, elfogultság szól belőle? Kétségtelen. De mások fájdalmától mindig könnyebb mértéktartást követelni, mint a magunkéról mértéktartóan beszélni.” A mértéktartás különbözteti meg Szabó Dezső és Oravecz Imre falu mítoszát. De talán könnyű a kései utódnak. Aki a romlás után csak konstatálja a tragédia bekövetkeztét. És lehetséges, hogy szükség volt a „faltörő kos”-ra ahhoz, hogy ma már nyugodtabban beszéljen a költő a falu sorsáról? Mindenesetre van a falu mítosz századot átívelő jelenlétében valami biztató. És hátha más jövőt sejtet az a higgadtabb, tárgyilagosabb, de nem kevesebb elemi kötődést eláruló írásmód, mely a XX. század végén jellemzi a magyar faluról való gondolkodás egy lehetséges irányát. JEGYZETEK 1 Körülbelül: Először csak dombok voltak, lejtők és erdőségekkel borított hegygerincek. / Aztán telepesek jöttek, férfiak és nők, edzett fickók, életerősek / és magabiztosak. 2 A hagyományos nép-nemzeti irodalom is számos példát adott persze a falu irodalmi ábrázolására. A XIX. század olyan klasszikus írásai, Eötvös A falu jegyzője vagy Jókai és Mikszáth írásai is nyilván ebbe az irányba mutattak. A XX. századi népi irodalomban is létezik több más, talán Szabó Dezső müvénél esztétikailag értékesebb (például Illyés Gyula: Puszták népe) vagy szociografikusosan hitelesebb (például Szabó Zoltán: A tarái helyzet) „faluregény” is. Amikor a falu mítoszának huszadik századi irodalmát bemutatantó mégis Az elsodort falu mellett döntöttem, akkor egyrészt azt vettem figyelembe, hogy történetileg Szabó Dezső műve jelentette az áttörést és a döntő, legszélesebb körű befolyást, másrészt hogy szerintem Az elsodort falu mindmáig a többinél erősebb legendaként él a köztudatban. 3 Talán nem tévedek, ha ebben a verstípusban a korai nyugat hangját is felfedezem, Adyét és a kezdő Kosztolányiét. 4 Az erdőkről. Ugyanez a téma jelenik meg A kopik könyve egy emlékezetes szövegében, a tizedik koanban: A csűcs fent van / a völgy lent van, / a csűcs és a völgy közt / félúton füves tisztás található, / a füves tisztás a mérce. 5 Október végén. A természet itt is összecsenghet fülünkben a történetivel, ha 56-os asszociációkat is beleolvasunk a versbe. 6 A halál volt a regényben a szimbolikus főhős. (Király István) 7 Ehhez képest érdekes adalék, hogy Oravecz a rendszerváltás első kormányában szerepet 250
