Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 3. szám - Horkay Hörcher Ferenc: Fejezetek a XX. század eszmetörténetéből

a falu mítoszának megtalálásában s nemcsak tematikailag, hanem formailag, a nagy narratív költészet iránti érdeklődése felkeltésében is, nagy szerepe lehetett Oravecz Amerika iránti hódolatának, és az amerikai irodalom Longfel- lowtól és Walt Whitmantől G. Snyderig és Lowellig terjedő vonulata (s persze az indián kultúra) beható ismeretének. Úgy látszik, a Halászóemberben azt a kultúrát próbálja hasonló módon, tehát enciklopédikus igénnyel feldolgozni, és ezáltal megőrizni, melybe ő maga született bele.

A magyar irodalomban talán csak egyetlen egy szerző jelentett be hasonló átfogó igényt egy falu megörökítésére”: Szabó Dezső, Az elsodort falu megírásával.2 Ez az 1918-ban született nagyregény egy erdélyi falu életét (és halálának vízióját) kívánja bemutatni. E legendás mű több értelmezője szerint tekinthető egy falu mítoszának vagy eposzának. Az új kiadás előszavát jegyző Pomogáts Béla szerint például Szabó Dezső „nyilvánvalóan inkább az eposz, mint a regény műfaját célozza meg.”, „Az ’örök’, majd az ’elsodort’ falut a regényíró a mítosz ábrázolásmódjával mutatja be.”

A mitikus hatás kiváltásának, mint Oravecznél, a történetnek tulajdonított különleges jelentőség a legkézenfekvőbb eszköze. Szabó Dezső nyilvánvalóan példázatszerűen ábrázolja ezt a fiktív hegyvidéki falut, mely nála is az ország egészének sorsát jeleníti meg. Már itt le kell szögeznünk, olyan autentikus ítész, mint Juhász Gyula is falu-demagógiával vádolta meg az írót (tegyük hozzá, hogy jogosan, hisz Szabó Dezső valóban csak emblematikusan jeleníti meg a falut, mint arról lesz még szó, Oraveczcel ellentétben nincs érzéke és feltehetőleg kellő ismerete sem a részletek hiteles megjelenítéséhez). Ám tagadhatatlan: Szabó Dezső az, aki először vállalja föl, hogy egy ilyen méretű könyv tényleges főtémája egy falu organikus egysége legyen. E szerzői érdeklődést mondatja ki a kulcsszereplő Böjthe Jánossal az író a könyv I. fejezetében, melynek címe Az örök falu: „Az én programom a falunk. Úgy érzem, hogy az egész falu az én testem, s az egész falut fogom új életre masszírozni a munkámmal, az egészségemmel.” (57)

Tudatában vagyok annak, hogy vakmerő, már-már Istent kísértő vállalkozás Oravecz könyvét együtt tárgyalni Szabó Dezső könyvével. Nemcsak a közben eltelt nyolc évtized választja el egymástól a két művet. Más célok mozgatják a szerzőket, más kérdések izgatják őket. Egy vesztett világháború, a versailles-i békediktátum, a vörös- és fehérterror előtt egész mást jelentett a magyar falut választani egy irodalmi mű témájául, mint a XX. század végén, az 1989-es rendszerváltás idején. De épp az összehasonlítással kapcsolatos, magamban felfedezett szorongás és aggodalom miatt szántam rá magam mégis a kísérletre. Úgy érveltem magamban: ha létezik két ilyen átfogó igényű vállalkozás a XX. századi magyar irodalomban egy (vagy inkább a) falu megírására, akkor azt miért ne lehetne összevetni. Nyilvánvalónak tűnt, hogy nem szükséges filológiai hatástörténeti kutatásokba kezdenem ehhez az összehasonlításhoz. Biztos voltam továbbá abban is, hogy a hasonlóságoknál több különbséggel fogok találkozni, de azt reméltem, ezek a különbségek is beszédesek és tanulságosak lehetnek. Főleg akkor, ha vizsgálódásom elsősorban eszmetörténeti érdekű: vagyis ha az izgat, mit mond e két mű arról, amit a falu jelentett megszületésük pillanatában vagy azt követően a szerzők, az odaképzelt és a tényleges olvasók számára.

240