Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Czakó Gábor: A demokrácia-idill lólába
a tőzsdén. Ezért tulajdonosának előnye behozhatatlan az ún. piacon, ahol akkor és úgy fizet a termelőnek, ahogy neki a legelőnyösebb. Ma a világon egy árucikk értékének csak kb. 25%-a jut a készítőjéhez. 3. Hogy a demokrácia-idill lólába ki ne látsszék, a tőke megkaparintotta a negyedik hatalmi ágat, a sajtót, ami annakelőtte sem állt demokratikus ellenőrzés alatt. Sehol nem választják a tévésztárokat, hanem kemény marketingmunkával fölépítik őket. Meg kell nézni az óriásplakátokat az utak mentén: valakik sok tucat milliót költenek arra, hogy szellemileg tökéletesen jelentéktelen figurákból, „véleményformáló médiaszemélyiségeket” gyúrjanak. Mire lesz jó ez nekünk, népnek? Nekünk, semmire. Hogy Gazdaságkor szétválasztás-törvénye folytán a sajtószabadság mennyire elszakadt eredetétől, a véleményszabadságtól és annak forrásától, az igazsághoz való jogtól, azt a Jeszenszky-levél históriája bizonyítja. A vitázók jó részének szemében szemlátomást megelőzi a „sajtószabadság” mint tárgyiasult jog egy ember, Jeszenszky Géza személyes jogát ahhoz, hogy véleményét egy barátjának - annak kérdésére - magánlevélben kifejtse. Az igazsághoz való jogunkról pedig senki nem beszél. A nagykövetet támadók közül tudtommal senki nem igazolta, hogy J. G. véleménye helytálló-e vagy sem. Pedig csak össze kellett volna szedni a megnevezett személyek korabeli cikkeit; tessék nézni, ezt és ezt mutatják a tények, az illetők valóban Goebbels-i módon törekedtek lejáratni Antall Józsefet és kormányát, vagy éppen ellenkezőleg, támogatták, folyvást a színtiszta igazat írták, elfogulatlanok voltak, stb. Ez ténykérdés. A tisztánlátáshoz nekünk, olvasóknak, különösen az akkor még gyermek mostani fiataloknak jogunk van. Volna, ha ezt a jogot, ezt a valóban demokratikus jogot nem rontaná le egy intézménynek, a sajtónak népszuverenitás elvéből semmiképpen nem származtatható kiváltsága. A sajtó szabadsága nem a nép jogát jelenti a tájékozódásra, hanem egy bizonyos csoport monopóliumát az informálásra. Mindez a tőke jogainak korlátlanságából következik. A sajtó, hiába szépítjük, annak szabad, akinek vannak milliárdjai lapkiadásra. A pénz ma leginkább a tömegkommunikáció által gondoskodik a közízlés átalakításáról, a helyi kultúra és közösségek lebontásáról, a valóság és a nép leváltásáról. Persze, ha a nép hagyja magát. Ha engedi, hogy belefojtsák a virtuálisnak nevezett valóság álinformációiba. Mi tagadás - hagyja. Honnan tudható, hogy melyik információ ál? Onnan, hogy semmi közöm hozzá. Életemben nem valósítható meg, sem üdvöm, sem boldogságom nem függ tőle. Csak csiklandoz, szórakoztat, kikapcsol. „Tittytaintment”, csöcsö- részés, javasolta Zbigniew Brzeinski az 1995-ös San Francisco-i konferencián, ahol a világ aktuális nagyjai arról tanácskoztak, hogy a jövő évezred technológiája az emberiség 80 százalékát munkanélkülivé, fölöslegessé fogja nyilvánítani: ,a kábító szórakozás és az elégséges táplálék megfelelő adagolásával lehet majd elérni, hogy a világ frusztrált lakossága ne lázadjon fól”. (Martin- Schumann: A globalizáció csapdája, 12. old.) Bizony, azé a nép, aki megműveli. A rókanóta feszt duruzsolja: kikapcsolni, kiszórakoztatni az embert saját sorsából, a sajtját pedig elorozni szépen. A leváltott nép a végén még azt is elhiszi, hogy ő a fölösleges költ143
