Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11-12. szám - Payer Imre: Egy neoszentimentális városlakó

zonyos szemléletmód Poós költeményeiben - ha nagy áttételekkel is - Ottlik Géza úgynevezett művészregényeinek világára emlékeztet(het). A művésziét mégiscsak el van választva a köznapitól, a „civiltől”, ha a nyelvi magatartás szintjén - szándékosan - nem is, a szemléletmód érzékeny optikájában igen.

Mert Poós költészetének eró'ssége nem is az inkább metsző' intellektuális elemzésben van, sokkal inkább abban az érzékenységben, amely a kora romantika szentimentális alkotóira volt jellemző leginkább.

A lucliget az, ahol szerelmet vall az ember. Ahol nincs elpazarolt mozdulat, hanem csak menekülés van ebből az erdőből, melynek a környékén nincs semmi. Az égvilágon semmi.

(Menekülési útvonal)

A reptéri huzatban a vizes járda. A parkoló körül az éjszaka. Mellette a vassal erezett ágyások. És mindezek alatt egy egészen vastag beton. Már megint kikísérem azt, aki elhagy. És ehhez még asszisztálok is.

Húzza a kondenzcsíkot. Már megint csak a méltatlanság érzése van, meg az öngyilkosságé, mely évek óta olyan természetes, hogy szinte észre se veszem.

(Gyorsforgalmi út)

Ez a szemlélet már-már valamiféle újromantikáig ér el - s kifejezetten hatásosan.

Erőszakot és varázslást javasol horoszkópom. Párás csillagképek, párás kihűlt autó. Rajta horzsolás. Még mindig pattog róla a zománc, ha megpiszkálom. A felszín mögött a dolgok határa. A köröm alatt a piros zománc.

(Ilyen egy vasárnap reggel)

Poós úgy vélheti, felismerte az úgynevezett korszellemet, amikor lírai énjét cinikusra, hideg szívűre állítja be. De szerencsére rendre kiesik a felvett szerepből, és előbukkan törékenységig menő kifinomultsága. A kötet végén szintén egy velejéig romantikus, a csodálatos szó kiküzdésért folyik a (játékos) küzdelem, s ez hiteles is a könyv versvilága szerint. Hogy jogos lesz-e leírni a költőnek a csodálatos szót, epigonizmus gyanúja nélkül, ez a kötet tétje. A „meccs” eredménye: siker is, kudarc is, mindenesetre bizalmat keltő.

(Poós Zoltán: Króm Bp. 1999. Filum)

1070